Tizedik fejezet

Sziasztok! Bocsánat a késésért és a rövidebb részért, de elég sok dolgom volt, illetve egy másik blogon dolgoztam, aminek a címe Ratio és egy lány életét meséli el, egy kicsit az én életemet. Persze kissé kiszínesítve, más karakterekkel, helyszínekkel és egy kitalált sulival, aminek a nevével sokáig bajlódtam, míg végül megtaláltam a tökéleteset. 

Akik kíváncsi rá kattintson: ide

Jó olvasást!

Titkok

Zayn lépett be a szobába. Alexis nem számított rá, hogy ő lesz az. Mit keres itt? Érdeklődve nézett rá és várta  a választ a kérdésére, amit csak gondolatban tett fel. Zayn azonban nem mondott semmit. csöndesen lépkedett az ágyig, majd leült arra, a lány mellé. Csupán ekkor szólalt meg és a magyarázata csöppet sem volt kielégítő.
- Thomas bajban van.
Tulajdonképpen ezt már ő is sejtette. Különben miért viselkedett volna így? Tudta, hogy valami történt és most azt várta, majd Zayn beavatja. Utálta ha titkolóznak előtte és habár sokan tették ezt korábban vele, mégsem viselte el könnyebben azt, hogy nem tudja a teljes igazságot.
- Tudod beszéltem neked korábban arról mi történt velem/velünk pár éve.
- Igen. Emlékszem rá. Akkor volt, mikor olyan kedves voltál aztán kiderült, hogy egyáltalán nem olyan vagy - fakadt ki Alexis. Emlékezett rá, de nem tudta, hogy a fiú mire akar kilyukadni.
- Harry és Thomas nagyon hasonlítanak - bökte ki végül, azonban a lány továbbra sem értett semmit. Ki az a Harry? Hogy hasonlíthat Thomasra, hiszen neki nincs testvére, nem hogy ikertestvére!
- Az lehetetlen - rázta a fejét Alexis.
- Mi is azt hittük. Elvégre a születési dátumuk sem volt egy és ugyanaz, de végül... - ennél a résznél Aleixis felállt és elkezdett járkálni a helyiségben.
- Ezt inkább hagyjuk nem akarom hallgatni.
- De meg kell - figyelmeztette Lexyt Zayn, majd folytatta - Mind a ketten bajban vannak. Nagyon nagy bajban és segítened kell!
- Mi történt?
- Azt nem árulhatom el, de ha nem segítesz az életükkel játszol, ráadásul a tiéd is veszélybe kerül - közölte egyszerűen.
- Jó, de én akkor is tudni akarom. - kiáltottam és ekkor kitárult a szoba faajtaja és Thomas lépett be rajta, mögötte pedig egy nagyon hasonló arcú férfi. Biztos ő Harry - gondolta a lány, miközben a hasonlóságon csodálkozott el.
- Nem tudhatod meg! - jelentette ki Thomas, majd gyorsan bemutatta egymásnak Alexist és ikertestvérét, majd elkapta felesége kezét és kirángatta onnan egyedül hagyva a szobában Zaynt és Harryt. A konyhaasztalnál ültette le a lányt, aki érdeklődve nézett rá. Talán arra számított, hogy beavatják. Habár erre nem sok esély volt. Thomas nem is tette. Csupán újra figyelmeztette arra, hogy veszélyben vannak.
- Ezt eddig is tudtam, de, hogy segíthetnék, ha fogalmam sincs mibe keveredtél?
- Te is bajban vagy! Harry is és még sok más ember - magyarázta Thomas.
- Sok más ember? - ezt nem teljesen értette. Miért kerültek többen is ebbe a helyzetbe. vajon az is Thomas hibája vagy inkább ők keverték bele a férfit? Sok kérdés merült fel benne, de nem igen kapott rájuk választ. Ekkor nem is számított már rá. Csendben ült és hallgatta, amint a férfiak előtte beszélik meg az ügyet. Fülelt hátha elkap egy-egy félmondatot, valami információt akart, de nem talált vagy ha igen semmi összefüggés nem volt közte, úgyhogy inkább eldöntötte, majd kinyomozza. Este tíz felé járhatott az idő - már elfogyasztották a szegényes vacsorájukat -, mikor Alexis felállt és a szoba felé, ahol Derek tartózkodott még mindig - vette az irányt.
A fiú épp aludt, mikor belépett a szobába. Kifújta az eddig benntartott levegőt és anélkül, hogy el ment volna megmosakodni csak ledőlt mellé az ágyba és hamar álomba is merült.

Reggel hatalmas hangzavarra ébredt. Rögtön kipattantak a szemei és kiugrott az ágyból. Kirohant az étkezőbe, ahol a többiek ültek. Nem ők okozták a zajt. Körülnézett, de nem látott semmit.
- Nézz ki az ablakon, de csak óvatosan! - Thomas suttogva szólalt meg. A lány ránézett az arcára, amiről nyugalom sugárzott, a többiekről is ez rítt le. Alexis lassan az ablakhoz ment és elhúzta egy kicsit a sötétítő függönyt, ahonnan gyenge fény áradt be. Kint teljes zűrzavar volt. Mindenfelé óriási kutyák futkároztak. Kutyaugatás volt az, amire kiment az álom a szeméből. Egy csomó állat gyülekezett ott. Annak ellenére, hogy nagyon ijesztőek voltak, ahogy valaki rájuk nézett sugárzott róluk a fegyelmezettség. Alexis értetlenkedve nézett a férfiakra, akik a helyiségben tartózkodtak.
- Mi van itt?
- Ezek rendőrkutyák - Zayn is halkan szólalt meg.
- Egyedül?
- Nincsenek egyedül... - kezdte ugyanilyen csendesen a mellette ülő férfi, Harry. - Itt vannak a rendőrök is.
- Mit csinálnak itt?
- Szerinted? Mondtuk, hogy bajban vagyunk.
- Tudom, de nem gondoltam arra, hogy ekkora nagy a probléma hogy... - nem fejezte be a mondatot, ugyanis ekkor kopogtattak. Mindenki megdermedt. Nem nyitottak ajtót. A kopogtatás szép lassan dübörgéssé fokozódott. Erre már a szomszéd szobában szunyókáló Derek is felébredt és elindult a bejárat felé. Próbálták figyelmeztetni, hogy ne tegye, nehogy lenyomja a kilincset, de nem kiabálhattak. Annak ellenére, hogy teljesen mindegy volt. Derek kitárta a faajtót. Őt félrelökték és beözönlöttek a pici kis faházba a rendőrök és kutyáik...

Kilencedik fejezet

Csapdába esve

2.rész - Mi van Thomassal?

Alexis ijedten nézett a férjére, akinek be nem áll a szája. Végi magyarázott vagy inkább mentegetőzött. De miért? - tette fel magának a kérdést Lexy. Maga sem tudta ugyanis, hogy Thomas miért próbálja meggyőzni őt az ártatlanságáról. Ennek semmi értelme! - gondolta a lány, miközben a fejét rázta.
- De ha most ezt csinálod, akkor igazán hazavihetnél - hangja ártatlanul csengett, de korát sem volt ez így. Tudta Thomasról, hogy mire képes, hiszen látta... Félt tőle, de nem akarta kimutatni. Egyszerűen csak játszotta a lányt, aki nem sejt semmit. Maradt ugyan az...Thomas szemében. Ő nem vette észre a változást, ami azért valljuk be látszott. Az óta az éjszaka óta mindentől megrémült és akármennyire is próbálta, nem tudta leplezni. Ez sosem ment neki, mindent le lehetett olvasni az arcáról és ezzel férje is tisztában volt, azonban most nem aludt éjszaka és alig tudta nyitva tartani a szemeit. Koncentrálni sem bírt. Alexis fel is tette magában a kérdést: Mi van vele? 
Gondolkozott, méghozzá ezen a magyarázaton. Furcsa, az ember nem is nézné ezt ki belőle, de Thomas mindig csak mást mutat. Mindenkinek. Ki tudja vajon melyik az igazi énje.
A munkatársai mindig a kedves, gondoskodó, szeretetre méltó, de okos üzletembert látták benne, feleségét folyamatosan verte, neki vadállatnak tűnt, de akik összetűzésbe keveredtek vele azoknak meg volt az okuk arra, hogy rettegjenek. Sokáig elment, ha valaki komolyan keresztbe tett neki. Abban a pillanatban azonban olyan sebezhetőnek tűnt. A fáradtságon túl mintha egyéb problémái is lettek volna.
Hosszasan hallgattak. Thomas az ablakon bámult kifelé, amin alig szűrődött be a fény, Alexis pedig a férfit nézte, aki újra annak az embernek tűnt, akit annak idején megismert. Sóhajtott.
- Mi történt? - kérdezte égül halkan, szinte suttogva. A férfi ráemelte a tekintetét és halványan elmosolyodott. Így mosolygott régen is... - gondolta Alexis ábrándozva.
- Semmi - finoman megsimogatta Lexy vállát. A lányka elakadt a lélegzet és folyamatosa ezeket a szavak zengtek az elméjében: Mint régen, mint régen, mint régen... Annyira vágyott rá, hogy minden olyan legyen. Vissza szeretett volna menni az időben vagy azt akarta, hogy Thomas újra ilyen legyen. Ilyen maradjon.
Arra eszmélt fel, hogy Thomas rázogatja. Huppsz lehet, hogy elkalandozott. Lassan elmosolyodott és megölelte a férjét. Ez meglepte Thomas, de Lexyt is. Egyszerűen képtelen volt felfogni most, hogy viselkedhet így. Kétség sem fért ahhoz, hogy nagyon jó színész, tehát az egyik arcát megjátssza. De vajon melyiket? Biztos volt benne, hogy Thomas nagyon hirtelen ember, ezt többször tapasztalta. Kedves is tudott lenni, ha akart. Veszélye is volt, elég sokszor. Nos, ebből valamelyik nem ő.
Egyszerűen képtelenség... - rázta a fejét alig észrevehetően Alexis. Egyébként valóban az volt. Az emberek nem változnak ekkorát egyik napról a másikra. Tehát ez csak egy igazán kitűnő alakítás lehet. Lex felállt az ágyról és az ablakhoz ment. Normál körülmények között nem merte volna ezt megtenni, de most olyan furcsa volt a férje... Nem hitte, hogy bánthatja, habár lehet. Kilesett az ablakon, de csak a fákat látta, szabálytalanul sorakoztam egymás mellett, magasra megnőttek. Alig szűrődött át fény a lombkoronájukon keresztül ezért homály uralkodott az erdőben. Thomas felsóhajtott mögötte. Nem is vette észre mikor jött oda mögé.
- Hol vagyunk? - kérdezte Alexis és engedte, hogy férje átölelje hátulról.
- Azt nem mondhatom meg! - hangja újra megkeményedett és érezni lehetett benne a fenyegetést. Vett egy mély levegőt, majd kifújta. Mérge lett a lányra, holott ő csak azt szerette volna tudni hova vitte őket. Elszámolt tízig és kissé megnyugodott, a hangjából ugyanis ez volt érezhető:
- Az erdőben..., de nem mindegy az?
- Nem...tudom. Talán, de én tudni szeretném - behunyta a szemét, készült Thomas dühkitörésére, ami nem következett be. Ugyan a szorítása erősebb lett, de nem ütötte meg, ahogy az várható lett volna.
Alexis lassan megfordult Thomas ölelésében. - Mi van veled?
A férfi nem felelt. Közelebb hajolt a nőhöz és száját az övéhez tapasztotta. Megcsókolta és Lexy - ugyan kicsit vonakodva, de - visszacsókolt. Azonban nem tartott sokáig, csak egy pár pillanatig, ugyan is Thomas ellökte magától Lexyt és kiviharzott a szobából, bezárva maga után az ajtót. A lány értetlenül bámulta a kijáratot. Mi történt az előbb? 
Sokáig álldogált egy helyben, mozdulatlanul, mire végül rá tudta venni magát, hogy induljon el az ágy felé és dőljön végig rajta. Ott feküdve aztán megint visszapörgette az eseményeket magában. Megvizsgálta a férje viselkedését. Mi történhetett vele? Valami baj volt, ezt tisztán látta. Bajba került? Ez jó kérdésnek bizonyult, ugyan is nem hitte, hogy bárkitől is megriadna, vagy mégis lehetséges lenne? Ezen rágódott, amíg ebéd idő nem lett. Valaki kopogott az ajtón. Gondolta, hogy Thomas az, azonban az illető ne jött be, újra kopogott. Ki lehet az? Thomas már rég kinyitott volna, igaz? De vajon akkor ki lehet? Derek? Erősen kételkedett benne. Nem Derek be van zárva. A másik szobába. Ő nem lehet. Ismét kopogást hallott, ezért kiszólt:
- Igen?

Nyolcadik fejezet

Csapdába esve

1.rész - Mit történhet még?

A fiú arcát még több sérülés borította. Felnézett a férjére, aki elégedetten mosolygott. Ez egy őrült, beteg...ember - gondolta, miközben letörölt egy könnycseppet az arcáról. Nem. Nem kezdhet el sírni. Előhúzta a háta mögül a nedves törölközőt és megtörülgette a férfi arcát. Közben meg sem mukkant. Thomas felállt és odasétált hozzájuk. Kikapta Alexis kezéből az addigra már piros anyagot.

- Hogy képzeled, hogy segítesz neki? - kérdezte tőle dühösen Thomas.

- Hogy képzeled, hogy bánthatod? - Lexynek nehezére esett megszólalni, de végül megtette. Fejét a férje felé fordította és a szemébe nézett, miközben kimondta szavait. Thomas tenyere hatalmasat csattant, mikor pofonvágta a lányt. Alexis dacosan nézett rá, miközben könnyek folytak végig az arcán. Egyre homályosabban látott. Gyors kézmozdulattal kitörölte a szeméből és a tekintetét Derekre szegezte. Még mindig eszméletlenül feküdt. Igaz, hogy Thomas elvette tőle a törölközőt, de még így is sikerült megtörölnie az arcát. Így jobban látszott, hogy Thomas hol ütötte meg. De mikor történt ez? - tette fel magának a kérdést. Hát mikor történt volna. Mikor bent volt a fürdőben. De hogyan lehet, hogy nem hallottam? Ekkor még nem tudta milyen veszélyes a férje.
Thomas felrántotta feleségét a földről és oldalra lökte. Ezután Dereket a karjába kapta - annak ellenére, hogy nem volt egy vékony gyerek egész könnyedén cipelte - és abba a szobába vitte aminek nyitva volt az ajtaja. Miután belépett a helyiségbe nemes egyszerűséggel leejtette a földre a még mindig eszméletlen férfit, aztán Alexist is berángatta melléje és rájuk csapta az ajtót, amit aztán kulcsra zárt.
A lány tehetetlenül omlott a földre Derek mellé. A fiú még nem tért magához. Nagyot sóhajtott, majd feltápászkodott és körülnézett. A falakat halványzöldre festették, első megítélésre egy hálószoba lehetett. Csupán egy ágy, egy apró kör alakú asztal és egy rövid szekrénysor állt benne. Egy pici ablak volt az ágy felett, amit sötétítőfüggöny takart. Ha nem tettek volna egy gyertyát az asztalkára, akkor vak sötét lett volna a szobában.
Alexis nagy nehezen az ágyra rakta Dereket, aki már ugyan magához tért, de elaludt. Miután ezzel meg volt, a lány is mellé kuporodott és hamar álomba merült.
Az álmában még egyszer átélte a nap történéseit. egészen attól kezdve, hogy felkelt. Furcsamód ott abban a világban minden sötétebb volt. Szörnyű dolgok történtek. Az éjszaka közepén izzadtan, lihegve ébredt fel. Remélte, hogy ez csak egy rossz álom. Körülnézett és majdnem felsikoltott rémületében. Az álom egyes részletei már elhomályosultak, de átvette helyüket a valóság. Lassan gondolatokkal telt meg a feje. A szökést tervelte. Nem is sikerült újra vissza aludnia. Órákig csak a kijutáson törte a fejét. Ha Thomas itt hagyná őket valahogy csak ki tudnának menni a házból. Az erdőből azonban nem biztos, hogy kitalálnának. De mit csináljon? Nem maradhatott ott. Ezt ő is tudta. El kell menekülniük. Pont ahogyan Derek mondta. Apropó Derek. Ő pontosan abban a helyzetben maradt, ahogy az este Alexis lerakta. Mélyen aludt. A lány sóhajtott egyet és óvatosan megrázta a fiút, aki erre még természetesen nem riadt fel. Tovább próbálkozott.
- Hét...Derek ébresztő! - szólongatta. A fiú laposakat pislogott, majd végül kinyitotta a szemét és ásított egyet.
- Mi az? - kérdezte, majd körülpillantott. - Hol vagyunk?
- Thomasnál - rántotta meg a vállát a lány Derek bólintott, majd felállt.
- És Thomas hol van? - lépett az ajtóhoz és lenyomta a kilincset, de az nem nyílt. Megrángatta. - Miért nem tudom...
Nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis egy kulcs elfordult az zárban és meglátták Thomast. Derek érdeklődve nézett rá. Nem is sejtett mit művelt vele az előtte álló férfi. Derek nem volt egy erős ember, talán azért lehetséges, hogy emlékezet kiesése lett attól, hogy Thomas megverte. Persze azt sem állíthatnánk, hogy nem ütött túl erőseket és igazából talán mindenki másnak - vagy csak pár kivétellel - is lettek volna ilyen vagy ehhez hasonló problémái.
Derek ki akart menni Thomas mellett az ajtón, de az nem engedte. Végül a fiú közölte vele, hogy csak WC-re szeretne elmenni, így a férfi végül félreállt az útjából. Derek pár perc múlva jött vissza. Tekintete ijedtséget tükrözött.
- Mi történt velem? - kérdezte.Thomas és Alexis egymásra nézett és a férfinek hatalmas mosoly terült szét az arcán.
- Öhm... - kezdte volna Alexis és ha lehet még el is meséli neki az egészet, de Thomas azonnal közbevágott.
- Elestél - jelentett ki egyszerűen a férfi és látszólag nem is akarta folytatni.
- Miért volt bezárva az ajtó? - Lexy eközben Thomas háta mögött állt - aki már rég bejött a szobába - és rázta a fejét. Ne! Csak ezt ne! Ne kérdezgesd!!!  - kiabált magában, de ezt természetesen Derek nem halhatta meg.
- Csak megszokásból bezártam a szobát, mindig megteszem - érződött már a hangján, hogy egyre idegesebb és ezt mind a ketten észrevették. Derek ugyan felhúzta az egyik szemöldökét, de aztán mégsem kérdezett többet. Alexis kifújta a levegőt. Thomas megfordult.
- Te most velem jössz! - kapta el felesége kezét, mire ő fájdalmasan felnyögött, hiszen az a csuklója volt, amit tegnap este a férfi úgy megszorongatott, hogy mára belilult. Kirángatta a lányt a helyiségből és erősen becsapta az ajtót, de nem zárta be. Lexyt az mellette lévő szobába vitte, ahol lelökte az ágyra, ahol ő is helyet foglalt. Alexis halálra volt rémülve. Nem tudta mi várhat rá a mai nap. Sőt. Azt sem tudta elképzelni mi lesz ezután. Összeszorította az ajkát és Thomasra pillantott. A férfi őt nézte, majd szólásra nyitotta a száját...