Negyedik fejezet

Első szökési kísérlet

Mikor a lány hazaért legszívesebben már kezdte volna összeszedni a legfontosabb holmijait, de nem tehette, várnia kellett másnapig. Akkor éjszaka reszketve ugyan, de visszabújt az ágyba és próbált álomba szenderülni. Valamiért azonban nem sikerült neki, forgolódott és mindvégig a sikátorban történt jelenetet látta maga előtt. Férje négy óra körül érkezett meg, igaz, hogy nem hangosan trappolt fel a lépcsőn, hanem halkan lépkedett, de Alexis így is meghallotta, hogy itthon van és a félelemtől összeszorult a gyomra. Félig arcára húzta a takarót, az ágy legszélére húzódott és szorosan lehunyt szemekkel tettette, hogy ő alszik. Mikor férje is már mellette feküdt az ágyban nem mert megmozdulni. Mozdulatlanul feküdt és több óra ébrenlét után végül elnyomta az álom.

Reggel mikor felébredt a férfi már nem feküdt mellette. Elment dolgozni. Alexis sóhajtott egyet, majd lesétált a konyhába, megreggelizett. A fürdőszobában lefürdött, hajat és fogat mosott, majd felöltözött. Egy kényelmes farmert vett magára egyszerű fehér felsővel és pulcsival. Volt a szobájukban egy rejtett rekesz a falban, amit egyszer még az egyik barátjával készített. Kinyitotta. Egy táskát dugott el benne, ruhákkal, pénzzel és a számára fontos dolgokkal. Egy új telefon is található volt az egyik tokban. A lány gondolta, hogy még ez is jól jöhet, egyszer...
A hűtőből nem vehetett el semmit, ezért egy kis pénzt is csent el a "családi kasszából" és a cetlire amit ott hagyott azt írta, el ment sétálni és be is vásárol, majd jön valamikor.

Az ajtót bezárta maga mögött és megfordult. Szemei elkerekedtek, mikor megpillantotta a mögötte álló személyt.
- Te mit keresel itt? - kérdezte ijedten, amit a lány valószínűleg mogorvaságnak vett.
- Már nem is örülsz mikor meglátogat a nővéred?
- De, persze. Örülök. Csak... nem számítottam rád. - vonta meg a gyógyulófélben lévő vállát. Most már egészen jól tudta mozgatni. A lábai azonban még mindig fájtak és szüksége volt a mankókra. - Mindegy...Gyere be! - tette a kulcsot a kulcslyukba.
- Ha éppen menni készültél valahova, akkor menj csak nyugodtan. - hallotta maga mögött Emma hangját.
- Annyira nem fontos. - legyintett és szélesre tárta az ajtót Em előtt. - Gyere be!
Miután mindketten bementek a házba és Emma helyet foglalt a kanapén, húga megkérdezte tőle kér a valamit inni.
- Nem, köszönöm. - válaszolt, majd rögtön a mondandójába kezdett. - Azért jöttem, mert el kell mondanom neked valamit.
- Mit? Ugye jól vagy? - Alexis - mint úgy általában, most is - a legrosszabbra gondolt.
- Nem, nem, nincs semmi bajom vagyis... - nyelt egy nagyot és végül kimondta. - Gyereket várok.
Lexyt sokkolta a hír, hiszen erre nem számított. Tudta, hogy nővére szeretne gyermeket, de nem gondolt volna rá, hogy már most ezt fogja közölni vele és nem is értette miért nem mosolyog. Emma ugyanis szinte mindig boldognak látszott és csak úgy sugárzott belőle a jókedv, azonban most nyoma sem volt benne ennek. - És ez miért nem jó?
- Mert nem...Tony az apja...
- Tessék? - elkerekedett szemekkel nézett Emmára és azon járt az agya mégis mit csinált testvére. - Hogyan?
Em nyelt egy nagyot, majd belefogott a történet elmesélésébe: - Camillel és Allie-vel eljöttünk kicsi kipihenni magunkat vagyis inkább otthagyni kicsit a munkát és elengedni magunkat. Egyik este elmentünk bulizni, az egyik klubba, sokat ittam és...innentől már gondolom te is kitalálod. Reggel egy szállodai szobában ébredtem fel... - elgondolkozott. Elmondja vagy nem, hogy ki feküdt mellette az ágyban? Végül inkább hallgatott, mivel biztos volt abban, hogy húga utálná, ha megtudná, hogy Thomas volt ott. - ... egy ágyban egy idegen férfivel.
Alexis egy ideig nem szólalt meg, csak nézett maga elé és újra átgondolta az egészet.
- Mit fogsz most tenni? - kérdezte végül, tekintetét nővérére emelte.
- Elvetetem. - rántotta meg a vállát. Túl lazának tűnt. Nem, ezt nem teheti. Ő már egy élőlény. - kiáltotta egy belső hang Lex fejében, mire a lány megrázta a fejét és Emma szemébe nézve elismételte az előző szavakat.
- Ne! Nem ölhetsz meg egy élőlényt. Ez már gyilkosságnak számít. - Em meglepődött testvére heves reakcióján. Alexis azonban nem engedhette, úgy érezte ez is olyan, mint amit a sikátorban Thomas csinált azzal a fiatal fiúval. Nem biztos, hogy ő ártatlan volt, de ez a kis élőlény az.
- Figyelj! Ezen még... gondolkoznom kell. Nehéz döntés lesz, de egyedül kell meghoznom. Rendben?
- Persze. - felelet Lexy a kérdésre és csak remélni tudta, hogy Emma helyesen dönt.
- Egyébként, hogy vagy? - ezzel a témát már le is zárták - egy időre - és léptek is tovább a sablonosabb, udvariasabb beszélgetésre.
- Jól. - vágta rá kapásból Alexis. Már annyira belé rögzült ez, hogy egy rossz szót sem szólhat az életéről, hogy már nem is akar. Akármennyire is szerette volna elmondani nővérének, nem merte, hiszen látta mit csinált az éjszaka a férje és tudta, ezt vele is megtenné, ha az útjába állna...
- Akkor miért jársz mankóval? - érdeklődött Emma, aggódva.
- Csak egy baleset. - tettetett nemtörődömséget a lány és hátrahajtotta a fejét, a plafont kezdte nézni, mintha az olyan érdekes lenne.
- Biztos?
- Igen. Biztos. csak leestem a lépcsőről. Előfordul néha. - felállt és újra megkérdezte nővérétől kér-e valamit inni, esetleg enni, de Emma csak megrázta a fejét és ő is felállt.
- Már indulnom kell. - nézett a kezén lévő ezüst órára és az ajtó felé indult. - Jó volt beszélgetni, már el kellett mondanom valakinek ezt a dolgot és mivel benned bízom a legjobban azonnal rád gondoltam. - ölelte meg testvérét, majd kérlelőn nézett rá. - Ne mondd el senkinek!
Kinyitotta az ajtót, ahol már Thomas állt. Ránézett Emmára és, mintha megijedt volna, a lány is zavarba jött, de Lexy nem értette miért, azonban sokat nem is gondolkozott ezen, mert nővére elköszönt Tom pedig belépett a házba, behúzva maga után az ajtót. Igaz, hogy még csak dél múlt, de a lány tudta, hogy ma már nem szökhet el. Az első szökési kísérlete kudarcba fulladt, de újra meg fogja próbálni és egyszer csak sikerül.
Kicsit elbambulhatott, mert egyszer csak azt vette észre, hogy férje a vállánál fogta meg és rázta. - Hahó! Mit mondott neked Emma?

Harmadik fejezet

Becsapottság és félelem

Nem lesz semmi baj, sikerülni fog és Thomas sem üldöz, majd! - Lex ezt mondogatta magában, miközben haza felé tartott. Zaynnel végig beszélgették a délutánt, ettek egy finom ebédet a szálloda éttermében, majd a szobában folytatták tervük szövögetését. Már mindent elterveztek és a lány fejében is ezerszer lejátszódott ez a verzió, de ott volt egy másik is amire szintén sokat gondolt. Mi van, ha nem sikerül? Ha a tervünk kudarcba fullad? Tom mit csinálna velem? Velünk? 

Féltette a fiút. Saját magánál is jobban.

Mire eljutott addig, hogy ez nem történhet meg már az ajtójuk előtt állt és a kulcsaival bajlódott. Azt hitte férje még nem tért haza, ebben tévedett. Nyílt az ajtó és Thomas állt előtte.

- Hol voltál?

- A parkban. - ment volna be az ajtón.

- Mi az oka a viselkedésednek? - kapta el felesége vállát, mire a nő fájdalmasan felnyögött, de nem válaszolt. - Ez nem igaz! - sóhajtott bár érződött a hangján, hogy legszívesebbe leordítaná a lány fejét. Betuszkolta Lexyt az ajtón, amit aztán be is zárt maguk után. - Áruld el.

- Mit? - ráncolta a szemöldökét Alexis és elfordult, nem akart a férje szemébe nézni, igaz, hogy jól tudta titkolni az érzelmeit, de nem kockáztathatott. - Egyszerűen csak elmentem sétálni egy kicsit. El akartam feledkezni dolgokról. Miért zavar ez téged annyira? - szemében könnyek szöktek, úgy nézett fel a férfira aki meglepődött a reakción. Nem várt sírást, semmi ilyesmire nem számított, maximum arra, hogy Lex fogja magát és átmegy a másik szobába és magára zárja az ajtót. Mint tegnap este.

- Olyan furcsa vagy mostanság. - jegyezte meg a férfi aztán inkább otthagyta a lányt és elment zuhanyozni, de előtte még hátraszólt neki. - Készíts vacsorát és vegyél normális ruhát, vendégek jönnek ma hozzánk!

A nő végignézett magán. Igaz át kell öltöznie, hiszen reggel csak az egyik kényelmes és kissé kopottas farmerét húzta magára egy pulóverrel és egy kényelmes lapos sarkú cipővel, na meg a mankókkal.

Mielőtt átvette volna a ruháit a konyhába ment és belenézett a hűtőbe. Talált benne filézett csirkét és parmezán sajtot illetve biztos volt benne, hogy még van hosszúkás olasz tészta és minden más hozzávaló is egy finom tejszínes csirkés tésztához, ezért annak látott neki. Fél óra alatt el is készült a finom vacsora, sőt már tálakba is rakta és meg is terítette az asztalt.

A szobájukban átöltözött. Egy hosszú farmert vett fel - a kékes, lilás foltok eltakarása érdekében - egy csinos háromnegyedes ujjú, egyszerűnek tűnő, de mégis kacifántos szabású felsővel és egy balerina cipővel. Fogta a mankókat és a férje elé állt.

- Na, így már jól nézek ki? - kérdezte tettetett érdeklődéssel. Nem foglalkozott már ő azzal, hogy tetszik-e ennek a férfinak a ruhája, a stílusa egyszerűen csak öltözködött a saját ízlése szerint. Thomas fel sem nézve az újságból bólintott.

- Persze.

Ebben a pillanatban kopogtak a bejárati ajtón és Alexis már el is indult kinyitni. Nem tudta kik a vendégek ezért mikor meglátta őket nagyon meglepődött és csak dadogni tudott.

- Öhm...ööö...Jó etét! - mosolygott rájuk mikor végül meg tudott szólalni. - Alexis Garner! - nyújtott kezet a nőnek, majd a férfinek is.

- Perrie Edwards! - mutatkozott be az előtte álló szőke nő ugyan csak mosolyogva, azonban a mellette álló Zayn nem szólt semmit. Alexis pedig nem értett semmit. Miért hívta meg a férje vacsorára őt? Úgy érezte a srác átállt a másik oldalra, elárulta és ő teljesen egyedül maradt.

- Sziasztok! Örülök, hogy eltudtatok jönni! - köszöntötte kedvesen a vendégeit, majd befelé invitálta őket.

Miután mindenki helyet foglalt a konyhában és megvacsoráztak. Az étkezés a legtöbbjük számára jó hangulatban telt, de volt aki feszélyezve érezte magát és már majdnem sírt. Alexis nem mondható gyengének, de ebben a helyzetben nagyon is annak érezte magát. Mikor az étkezés a vége felé közeledett Thomas megszólalt:

- Nos, ami az üzletet illeti... - kezdte, aztán a feleségére pillantott. - Menjetek ki beszélgetni Perrie-vel, mi majd elintézzük ezt egymás között. - a nő felsóhajtott. Nem bírt volna ki még egy pillanatot a vele szemben ülő férfi társaságában. Bólintott, majd mosolyogva felállt, összeszedte a tálakat, elővette a tegnap készítette süteményt a hűtőből és lerakta a férfiak elé az asztalra. Mind két nő elhagyta a helyiséget és a nappaliban helyet foglalva beszélgetni kezdtek, először Perrie szólalt meg.

- Szép a házatok. - ennyi volt a megjegyzése.

- Gondolom a tiétek is szép! - így indult a beszélgetésük, kicsit nyögve nyelősen, de két óra múlva már szinte mindent tudtak egymásról.

- Hát akkor már elég régóta együtt vagytok! Ideje is már összeházasodni! Ne várjatok vele sokat, mert még a végén elmúlik a szerelem és a lelkesedés, mint a múltkor. Remélem azért most már összejön. - lökte meg játékosan új barátnője vállát Lexy. Nem tudta ezt mégis miért mondta, mert hiba volt a Tommal kötött házassága. Túlságosan elsiették, nem ismerték meg eléggé egymást.

- Hát én is. Egyébként, persze. Te már csak tudhatod, hiszen itt élsz boldogan a férjeddel, ebben a gyönyörű házban, New Yorkban. Bevallom, kicsit irigykedem. - Alexis megrázta a fejét, azt nem merte elmondani a lányka, hogy a házassága koránt sincs rendben.

- Ugyan. - mosolygott szomorkásan. Belépett a nappaliba Zayn és Thomas is. Úgy tűnt mindent megbeszéltek, ezért menni is készültek. Perrie és Alexis megölelték egymást.

- Szia!

- Szia! - köszöntek el egymástól. Ez alatt a pár óra leforgása alatt igazán jó barátnők lettek. Lexy tudta, hogy soha többé nem találkozhat a másik lánnyal a szökés után, mert akkor megkockáztatná azt, hogy Thomas megtalálja, de Pezz semmit sem sejtett az egészből, ő abban a tudatban vált el újonnan szerzett barátnőjétől, hogy jövő hónapban - mikor Zaynnel újra Thomashoz jönnek, valami fontosat megtárgyalni - újra beszélgetnek egy jót.

- Viszlát! - intett oda barátságtalanul Zaynnek.

- Várjatok! Még ki kell mennem a mosdóba! - figyelmeztette őket a szőke hajú lány, majd kérdőn nézett rájuk.

- Megmutatom. - sóhajtott Thomas és az egyik ajtó felé mutatott, mikor a lány megindult követte. Így Alexis és Zayn egyedül maradtak.

- Ez nem az aminek látszik! - szabadkozott azonnal a sötét hajú fiú.

- Miért, minek látszik? - vágta oda sértődötten a kérdést. - Nem érdekel a jó kis magyarázatod! Azt hittem mellettem állsz! - emelte fel a hangját, de azonnal suttogásra vette azt, mikor tudatosult benne, hogy hol van és, hogy a férje ezt bármikor meghallhatja. - Mindegy. Csak hagyj békén és légyszíves ne tegyél keresztbe nekem. - kérte tőle, majd otthagyta őt az előtérben.

Este mikor lefekvéshez készülődtek Thomas megkérdezte tőle honnan ismeri Zaynt. Lex lefagyott, de mégis kellett felelnie valamit, ezért pár perc múlva megszólalt és nem hazudott.

- Egy régi barát. Említette neked, hogy ismer?

- Igen. - bólintott a férfi, majd tovább faggatta a lányt. - Hogy ismerkedtetek meg.

- Kimentem a játszótérre játszani és találkoztunk...ennyi. - akarta lezárni végre a témát, hisz nem kellett Tomnak tudnia azt, hogy a felesége kivel tervezte meg a szökési tervét, meg, hogy pár napja újra találkoztak.

- Hol mentetek ki a játszótérre? - kérdezősködött tovább a férfi.

- Tulsában. Ott laktak a nagyszülei. Négy évesek voltunk akkor. - tette hozzá a végén, hogy a férje értse a szituációt és ne gondoljon semmi rosszra, de legfőképp, hogy ne kezdjen el gyanakodni. Megpróbálta lazán kezelni ezt az egészet és arcára teljes nyugalmat is erőltetett azonban belül nagyon feszült volt és alig várta már, hogy Thomas lekapcsolja a villanyt és végre aludhasson reggelig. - Jó éjszakát. 

Tizenegy óra körül ébredt ugyanis hangokra lett figyelmes. Kezével végigsimított az ágyon férjét keresve, de ő nem volt ott. Kinyitotta a szemeit és az utcáról beszűrődő halovány fényben nézte a maga mellett lévő üres helyet az ágyban. Várt. azonban mikor férje fél óra múlva sem jött fel, lement utána a földszintre. A lépcsőn lassan lépkedett és visszatartotta lélegzetét is, mivel nem akart zajt csapni és az egész teste fájt még mindig. Természetesen vacsoránál sem érezte jobban magát, de ott meg kellett játszania ő mennyire boldog és mennyire jól érzi magát. Mikor leért meglátta, hogy a konyhában ég a villany, be is akart menni, de aztán lépteket hallott ezért elbújt két jókora virág mögé. Tartott tőle, hogy észre veszik és akkor megint csak kapna érte. Thomas sétált el előtte, az előtérbe ment, ahol felhúzta a cipőjét és egy dzsekit, majd elhagyta a házat. Alexis csak az ajtó csapódását hallotta, kíváncsi volt. Mégis hová mehetett? - kérdezte magában. Az előtérben ő is felvette magára a cipőjét és egy tavaszi kabátot, majd utána ment. Az ajtót nem zárta kulcsra, mert gyorsan kellett lépkednie, hogy ne vessze szem elől a férfit. 

Sok séta után aztán Thomas befordult egy sikátorba. Lexy a szemeteskonténer mögé bújva leste mit csinál. Meglepődött mikor a férfi egy pisztolyt húzott elő a kabát zsebéből, a szája elé kellett kapnia a kezét, hogy ne sikoltson fel. Megijedt. Mégis mit akar azzal csinálni? 

Pár perc múlva meg is kapta a választ, mikor egy fiatal, 18-20 éves fiút látott arra felé lépkedni - Őt szerencsére nem vehette észre, hisz a szemetes takarásában volt - köszönt a férjének, aki valamiről faggatni kezdte. Alexis nem hallhatta miről van szó, mert túl messze volt, de annyira rá tudott jönni, hogy valamit nem fizetett ki neki a fiú. Ebből még baj lehet. - futott át az agyán. Ismeri ő már ahhoz eléggé a férjét, hogy megtudja állapítani ebből semmi jó nem sülhet ki. A következő másodpercek történéseire azonban ő sem gondolhatott. Ezt azért nem képzelte volna. 

Thomas a srác fejéhez tartotta a fegyverét és nemes egyszerűséggel meghúzta a ravaszt. Olyan volt a mozdulat, mintha ezt már jól begyakorolta volna, mintha már rutinból menne neki...

Alexis nyelt egyet és megeredtek a könnyei. Nem bírta vissza tartani őket, hangtalanul sírt aztán mikor férje elhúzta onnan a holttestet, kihasználva a legjobb pillanatot eltűnt onnan. 

Hazafelé menet már zokogott. Végig az a jelenet játszódott le a fejében, amit az imént látott. Csak arra tudott gondolni, hogy a férje egy hidegvérű gyilkos. Egy gyilkos. Neki pedig vele kell egy fedő alatt élnie. Nem bírja ki. Elszökik. Ekkor döntötte el véglegesen, hogy elmenekül, új életet kezd...

Második fejezet

Ellenszegülés és álmatlanság

Alexis mosolyogva lépett be a bejárati ajtón, tudta férje még nincs itthon így nyugodtan kimutathatja érzelmeit, úgy, hogy nem esik bántódása. Először a szobájukba, majd a fürdőbe ment. Átöltözött, egy melegítőt és egy kissé elnyűtt felsőt vett fel, majd bepakolta a mosógépet és a konyhába sietett. Elkészítette férjének a vacsorát, meg is terített és a házat is kitakarította nagyjából. Háromnegyed hét körül hallotta, hogy megáll egy autó a ház előtt, majd a bejárati ajtó is nyílik. Tudta ki jött haza. A mosolyt azonnal letörölte az arcáról, mintha ott sem lett volna és komolyan fordult az étkezőbe belépő férje felé.

- Szia! Kész a vacsorád! - közölte vele monoton hangon. - Jó étvágyat!

- Te nem eszel? - ült le a férfi, de szemét nem vette le feleségéről. A nő nemet intett a fejével. - Már vacsoráztál?

- Nem. - mondta miközben az egyik polcot tanulmányozta Thomas háta mögött. Evett már, igaz nem vacsorát, de neki bőven elég volt az is amit Zaynnel a park melletti kávézóban ettek - sosem volt jó étvágya, főleg férje közelében. - Megyek, lezuhanyzok!

- Állj! - Lexyt azonnal megállította a férfi hangja, pedig nem mondta sem hangosan sem erélyesen, de a lány számolt a következményekkel. Tudta mi történne ha nem engedelmeskedne neki. Egyszer tette meg és azóta mindig úgy táncol ahogyan Thomas fütyül... - Ülj le és egyél! - Alexis megfordult, majd leült vele szembe. - Nem vagy éhes?

- Nem.

- Beszél már normálisan nem bírom, ha állandóan csak szavakkal válaszolsz a kérdéseimre! - parancsol rá.

- Jó. Nem vagyok éhes, ezért nem esek. - legszívesebben oda tenné a mondat végére azt a kérdést is, hogy "Így már megfelel?", de nem teszi, csak tűri azt amit a férje vele csinál.

- Látod, meg ez neked csak rád kell szólni. - Lexnek már elege lett ebből a házasságból. Férje általában úgy kezeli, mint egy gyereket, ha meg nem az azért van mert éppen bántja és akkor aztán nem sírhat, mert nem egy öt éves. Tom felállt és Alexis is követte a példáját. - Mit képzelsz? Azt hiszed felállhatsz csak úgy?

A lány nem felelt, de igen, úgy gondolta, hiszen ezt csak megteheti. Kisétált a helyiségből a fürdőszobába ahol magára zárta az ajtót. Ekkor esett meg először, hogy nem érdekelte férje mit gondol vagy mit tesz vele ezután. Magányra vágyott. Fel akarta hívni Zaynt, de ezt nem tehette, ezt azért már nem merte megkockáztatni. Tudta, hogy férje ellenőrzi kivel beszél és lehallgatja a hívásait. Leült az ajtó elé, amit férje kitartóan vert, hogy engedje már be azonban Lex nem mozdult csak nézett előre és gondolkozott. Egy idő után mikor már megunta ezt felállt és megengedte a vizet. Lezuhanyzott - már másodszor a nap folyamán - majd maga felvette a köntösét, amit a fürdőben tartott. Fogat mosott, majd kisétált az ajtón. Nyugodtan pedig biztos volt benne, hogy az előző tettének lesznek következményei. Mikor kilépett a férje először ledöbbenten nézett rá, majd akkora pofont adott neki, hogy a lány elvesztette egyensúlyát és feje az ajtó szélének vágódott. Thomas ezután jó erősen rátaposott felesége kezére és lábaira. Alexis tűrte a fájdalmat egy könnycsepp sem indult útnak a szeméből.

- Mi történt ma délután? - morogta dühösen Tom. Érezte, hogy valami megváltozott a feleségében. Sokkal bátrabb lett. A lány nem tudta, hogy ezt tőle kérdezi-e ezért nem is válaszolt. Nem mintha amúgy azt tette volna, de így legalább volt ürügye, de ugyan mire? - Hol töltötted a ma délutánt? - emelte fel a hangját a férfi. Alexis komolyan nézett a szemébe.

- Mi közöd neked hozzá? Oda megyek ahova akarok! - jelentette ki a lány.

- Hogy mersz így beszélni velem? - ismét hatalmas ütést mért a már így is remegő nőre. - Hálátlan dög!

- Na és te mégis hogy mersz így beszélni velem? Ehhez mát tényleg nincs semmi jogod! - suttogta Alexis. Nem bírt hangosabban beszélni. Fájt mindene ráadásul attól délt, ha fel emeli a hangját esetleg elcsuklik és az nem lett volna túl meggyőző, mint ahogy a suttogás sem volt eléggé hatásos, ugyan is Thomas újabbat kevert le neki. Lexy szemei még mindig szárazak volta, de már nem bírta sokáig érezte, hogy szemeit csípni kezdik a könnyek, majd az első cseppek végigfolynak az arcán.

- Na látod, ilyen vagy te igazából. Gyenge. És én mondom meg neked mikor és hova mehetsz, megértetted? - guggolt le a lány elé, aki erőtlenül bólintott, hiszen nem tehetett mást. Ekkor gondolkodott el először a szökésen. Azon, hogy mennyivel jobb élete lehetne, kint a világban, messze attól a férfitól, aki mindig csak fájdalmat okoz neki. Nem fájna mindig mindene és végre szabad lenne...

Felállni nem tudott ezért szép lassan kúszva jutott el a vendégszobáig. Nem volt képes bebújni Thomas mellé az ágyba. Felkapaszkodott az ágyra és a hátára feküdt, mert az nem fájt neki.  Végtagjait kinyújtotta és elterült a nagy francia ágyon. Aludni azonban nem tudott. A sötét mennyezetet bámulta az utcáról beáramló fényben és gondolkozott. A szökését tervelte ki. Nyilván először el kell, hogy múljanak a kék zöld foltok vagy legalább járni kell, hogy tudjon újra, mivel biztos volt abban, hogy most egy jó darabig nem bír majd lábra állni. De valahogy, majd a házból ki kell jutnia Zaynhez, mert ő segíthet neki, talán. Legalábbis reménykedett benne. Eldöntötte, hogy másnap megkeresi, előveszi a rég nem használt mankóját és kimegy az emberek közé úgy. Legfeljebb, majd azt hiszik eltörött a lába valahogy, már megint...

Óra nem volt a szobában ezért nem tudta mennyi lehet az idő, mennyit agyalt a dolgokon csak azt vette észre, hogy egyre világosodik. Mivel már május volt arra következtetett, hogy hat óra és fél hét körül járhat az idő. Következtetése beigazolódott, mikor hangokat hallott a másik szobából, tehát férje felkelt és megy dolgozni. Behunyta a szemét, úgy tett mintha aludna, nem akart vele találkozni ma reggel és semmikor sem, pedig hát ez elkerülhetetlen volt. Ekkor nem is beszéltek, mert Tom nem akarta felkelteni feleségét a tegnap este után. Talán kis bűntudatot is érzett, de persze ezt nem ismert volna be. Erősnek akart látszani, a maga módján.

Csak ránézett a - szerinte - édesen szunyókáló feleségére, majd rohant dolgozni, elvégre már ekkor is késésben volt. Kulcsra zárta az ajtót. Alexis csak akkor nyitotta ki a szemét, mikor már hallotta az autó hangját. Újra egyedül van. Végre. Lemászott az ágyról és - mivel még mindig fájtak a lábai és kicsit a kezei is - kúszva jutott el a dobozig amiben a mankókat tárolták. Ez a hátsó szobában volt, amit ők raktárnak használtak. Kivette a dobozból őket és nagy nehézségek árán, de lábra állt. Lehet, hogy eltört a lábam. - futott át a lány agyán a gondolat, de végül inkább elvetette ezt. - Nem, nincs semmi bajom.

Kicsit nehezen, de elkészítette férje számára az ebédet, majd ő is megevett reggeli gyanánt egy szendvicset. Felhívni nem tudta Zaynt ezért kisétált a parkba és reménykedett benne, hogy a fiút is ott találja. Hagyott egy cetlit az asztalon, hogy elment sétálni, igaz fájt a lába, de ez nem szokta zavarni őt abban, hogy elszabaduljon kicsit otthonról. Bezárta maga után az ajtót és a Central Park felé vette az irányt. Leült az egyik padra, közel ahhoz a helyhez ahol tegnap Zaynnel újra találkoztak. Ebédidőben is ott volt kinn és nézte az embereket, amint étellel a kezükben elsétálnak előtte. Ő is megéhezett kicsit, de mégsem evett. Szemével a fiút kereste, de hiába várt rá délután négyig, ő nem jött. Sóhajtott egyet és felkelt a padról. Nem járt sikerrel, most már nincs menekülés. Maradhat a férjével, míg a halál el nem válassza őket egymástól... Végül is egyszer azt mondta örökké együtt akar lenni a férjével - persze ez már évekkel ezelőtt történt - lehet, hogy be is jön neki.

- Mi történt? - hallott meg egy igen ismerős hangot a háta mögül. Hatalmas mosoly terült szét az arcán és megfordult.

- Mivel? - értetlenkedő mégis boldog tekintettel fürkészte az előtte álló fiú arcát, aki aggódva nézett vissza rá.

- Veled. - mutatott a lány kezében lévő mankókra.

- Csak a szokásos. Vagyis hogy nem, mert én ellenszegültem a férjem akaratának és ez lett a vége... - rántotta meg a vállát, de azonnal meg is bánta a mozdulatot, hiszen fájdalom nyílalt az éppen mozgatott testrészbe.

- Nálatok ez a szokásos? - vonta fel fel már szinte megvetően a szemöldökét a fiú, aztán máris más érzelem mutatkozott az arcán. A düh. - Mit csinált veled az a vadállat? - sziszegte a fogai között, valószínű azért, mert nem akart ordítani a benne felgyülemlett feszültségtől.

- Rátaposott a lábamra és a kezemre, pofon vágott, elestem... soroljam még? - nézett a fiúra és szemében szomorúság tükröződött. - Téged kerestelek. - jelentette ki, mikor már hosszú ideje némán álltak és egymást nézték. - Tudod, elgondolkoztam a szökésen és arra jutottam, hogy nem is rossz ötlet. Csak talán nehezen kivitelezhető.

- Szóval benne vagy? - vonta fel egyik szemöldökét Zayn. A lány bólintott. Benne volt, csak azt nem tudta miben. Zayn megölelte, majd elkezdte vázolni az ötletét, amit a lány figyelmesen hallgatott. Közben sétáltak, azonban ezúttal a szállodába, mely a fiú ideglenes otthona volt akkor.  Először Alexis ment fel Zayn lakosztályának a kulcsával a táskájában. Nem akarták, hogy együtt látják őket, mert akkor a férje is megtudja és akkor mindkettőjüknek annyi. Pedig gyermekkori barátságnál nincs több köztük.

A fiú öt perc múlva követte, a lány ezalatt a pár perc alatt már fel is fedezte a lakosztályt nagyjából. Szépnek és stílusosnak találta a hatalmas szobát - amit eddig látott belőle. A kanapén ült, mikor a fiú belépett a helyiségbe. Leül mellé és nem szólt semmit csak nézett maga elé ő is.

- Min gondolkozol? - törte meg a csendet egy idő után a lány és kérdőn nézett a mellette ülőre, aki csak a fejét rázta, miközben beszélt:

- Öhm...a tervet akarom tökéletesíteni. Szeretném ha jól sikerülne és utána biztonságban lennél. - hadarta el gyorsan. Biztonság. Na, igen, ha Thomas nem tudja meg, hogy átverték, hülyét csináltak belőle és hasonlók ez lehetséges lenne, de Tomot nem abból a fából faragták, aki elfogadja és nem keresi utána megszállottan ezt a személyt. Egy éve az anyja halálánál is ezt csinálta, már szinte beleőrült. ebbe. - Remélem minden jól megy majd...

- Nem lesz baj. - simított végig Zayn kezén Lexy. Ő nyugtatta a férfit, mikor ez pont fordítva lett volna aktuális, elvégre ő készül életveszélyes kísérletre. - Remélem. - motyogta az orrom alatt, de a fiú ezt is meghallotta és azonnal rá kapta a tekintetét.

- Szóval te sem vagy biztos benne. - állapította meg, mire Alexis csak vállat vont, amit persze rögtön meg is bánt, de ez egy rutin szerű mozdulat volt nála.

- Majd akkor leszek biztos benne, ha sikerült, addig csak reménykedem. - bólintott egyet és a lány felé  fordult, megismételve azt amit az előbb mondott neki. - Nem lesz semmi baj. Sikerülni fog!

Első fejezet

Találkozás egy régi baráttal

2015.
Egy lány ült a szobában. Szemeiből ömlöttek a könnyek, ahogy visszagondolt arra a napra. A napra mikor élete legnagyobb hibáját elkövette. Az esküvője napjára. Thomasra. A férfi akkor még annyira kedves volt vele. Alexis akkor azt képzelte az ujja köré tekerte a 24 éves fiút, de rá kellett jönnie ez ne így történt. Pár év boldog házasság után ugyanis Tom megváltozott. A fiatal lány rá se ismert. Inni kezdett, drogozott és verte a feleségét. Lexy pedig tehetetlen volt. Magát nem tudta megvédeni és ha férjének említést tett a rossz életmódjáról vagy arról, hogy ez így már nem normális, nagyon megbánta. Ezért tehát mindent úgy csinált ahogy Thomas szerette.

Ma is éppen a krumplit szelte fel a férfi kedvenc ételéhez, minden szeletnek pontosan 4 milliméter vastagságúnak kellett lennie. Nem mintha Thomas lemérné, de jobb a békesség. Talán Tom ma megkíméli, hisz május ötödike van. Alexis születésnapja. Persze a férje ezt nem tudja. Neki általában összefolynak a napok vagyis a hétvégék, ugyanis hétköznapokon dolgozik. Legalábbis Lexy így tudja, azt, hogy igazándiból jól van és mit csinál azt sosem közli fiatal feleségével. A lány ma is egyedül volt, ezért miután elkészítette az ebédet, bele tudott süppedni az önsajnálatban. Tudta most mát, hogy a szüleinek volt igaza, mikor az elhamarkodott döntésekről beszéltek a lányukkal. Ez az esküvő az volt. csak hogy akkor még ezt nem láthatta. Nem is vett észre semmit a szerelemtől, ami sajnálatos módon megvakította. Azóta már persze kitisztult a feje, de már mindegy. El akar válni, de nem lehet és ezt ő is tudja. Odasétált az egyik szekrényhez és kinyitotta, kivette belőle a fényképalbumot, majd leült az ágyra. Sok fotóról az ő képe köszönt vissza rá, de nem tudta elhinni, hogy magát látja. Mára már teljesen megváltozott. Fenekéig érő hosszú haját levágatta a boldog mosoly pedig eltűnt az arcáról és a csillogás is a szeméből. Mindörökre. Soha többé nem tud olyan lenni. Megváltozott. Megváltozott, mert a kegyetlen és undok férje megváltoztatja. Ha nevet azt sosem szívből teszi. Mindig csak megjátssza magát az emberek előtt és ebből már elege volt. A képek nézegetése közben egy könnycsepp szántotta végig az arcát, amit végül több is követett és a vége az lett, hogy Alexis a összekuporodva az ágyon sírt. Tudta, hogy nem szabadna, de nem bírta fékezni a könnyeit. A világ teljesen megszűnt körülötte, így azt sem hallotta meg mikor nyílt a bejárati, majd a szoba ajtó és a férje lépett be. Mikor meglátta az ágyon elhelyezkedő, zokogó lányt, őrülten dühös lett.

- Miért bőgsz? - rontott neki. Megfogta a vállát és erősen megrázta. - Miért bőgsz? - kérdezte meg még egyszer egyre növekvő dühvel, mikor felesége nem felelt neki elsőre. Másodszorra sem érkezett válasz ezért teljes erejéből pofon vágta a reszkető Lexyt, aki az ütés hatására leesett az ágyról. - Hallod?

- Ne-em bí-rom. Ee-zt to-ovább. - a sírástól nem tudott normálisan beszélni, de férje megértette mit mondott az imént.

- Mit nem bírsz? - guggolt le elé.

- Téged. - vett egy nagy levegőt, hogy végre abbahagyja a levegő után kapkodást és meg tudjon szólalni. Tudta, hogy hiba volt ezt kimondania, de abban a pillanatban helyesnek tűnt a válasz.

- Na, hát akkor gyere! Majd csak elviselsz valahogy, te ribanc! - a mondat végén már ordított. Felkapta a hátára a lányt és becipelte a fürdőszobába, ahol a  zuhanyzó kabinba dobta - szó szerint - és megengedte a vizet, amely jéghideg volt és amint Alexis bőréhez ért ő rögtön úgy érzet megfagy. Fájt mindene, a víz jéghideg volt és nem úgy tűnt, hogy az előtte álló eszelős tekintetű férfi, egyhamar elzárja a csapot. A könnyek még mindig folytak a szeméből és már az egész ruhája vizes volt, ráadásul biztos volt benne, hogy elkap egy jó kis megfázást vagy betegséget. Felnézett a férfire akit annyira szeretett, majd lehajtotta a fejét. Nem mert szólni mert akkor biztos nem hagyja abba. - Kész az ebédem? - kérdezte egy idő után Thomas, majd a végre-valahára elzárta a vízcsapot. Alexis gyorsan bólintott, majd megpróbált felállni, de fájdalom nyílalt a lábába és visszaesett. Tom nem is törődött felesége gyengeségével egyszerűen otthagyta és a konyhába sietett, ahol már az asztalon várta az ebédje.

~

Alexis nagy nehezen, de végre feltápászkodott, Thomas már rég elment otthonról, ő pedig ismét egyedül volt. biztonságban. Még nem érezte magát rosszul, csak a végtagjai fájtak ezért, úgy döntött elmegy kicsit kocogni. Levette a vizes ruháit és a fürdőkádba hajította őket, majd kimossa később - gondolta és már meg is engedte a meleg vizet, ami ellazította kicsit. Miután lezuhanyzott törölközőt tekert teste köré és visszament a szobájába és magára kapott egy melegítőnadrágot és felsőt, pólót és futócipőjét. Érezte, hogy fáj mindene, de szüksége volt egy kis lazításra, arra, hogy egy kicsit gondolkodni tudjon. Ugyanott futott ahol mindig is szokott a Central Parkban. Szerette ezt az ismert és óriási parkot.Imádott ott futni. Más volt mint New York más szegletei, városrészei. Nyugodtan le tudott ülni egy padra és nézni a nagy füves területen játszó gyerekeket, a tavon csónakázókat vagy a sportolókat, akik azért járnak ki oda, hogy edzenek. Most is így tett, mikor elérte célját. Helyet foglalt az egyik fa alatt a fűben és becsukta a szemét, gondolkodott. Mindent végiggondolt, az elcseszett életét, az idegbeteg férjét, aki mindig csak bántja, fájdalmat okoz neki és azt amit már annyiszor elképzelt, milyen lenne az élete, ha nem követi el azt a hibát vagy ha Thomas nem úgy viselkedne, mint a kezdetekben...

Elmélkedéséből egy labda hozta vissza a valóságba, azzal, hogy a fejének ütközött. Valaki megdobta. 

Kinyitotta szemeit és a kezébe vette a kerek játékot, körültekintett, hátha megpillantja azt aki eldobta, de nem látott senkit, ezért elkezdett vele játszani, próbálta pattogtatni, de a fűben ez nem igazán sikerülhetett neki aztán inkább a levegőbe hajította, majd elkapta és egyik kezéből átdobta a másikba, majd nézegette a gumilabdát.

- Ne haragudj, vissza adnád a labdánkat. - szólalt meg valaki mögötte. A lány megfordult és szembe találta magát egy fekete hajú fiúval. 

- Bocsi...csak nem láttam ki dobta és... aztán... - dadogta Lexy.

- Semmi baj! - legyintett az előtte álló fiú, aztán összevonta a szemöldökét. - Olyan ismerős a szemed. Nem ismerlek valahonnan? - tanakodott Zayn, majd észbe kapott, mit is mondott az előbb. - mármint, hogy te vagy olyan ismerős. - javította ki magát, valahonnan tényleg ismeri ezt a lányt. 

- Nem hiszen. Amúgy Alexis Gray vagyok! - nyújtott kezet Lex. - Vagyis miket beszélek, Alexis Garner. 

Zayn kezet fogott vele, de a nevét nem árulta el, viszont most már biztos volt abban, hallotta már ezt a nevet, olyan ismerősen csengett. Az emlékezetében kutatott és be is ugrott neki pár perc múlva. 

- Hát persze. Lexy. Olyan régen láttalak már! - ölelte meg a lányt, aki értetlenkedve húzódott el. 

- Öhm...Én nem ismerlek. - jelentette ki és a fiú kezébe nyomta a labdát, remélte, hogy békén hagyja, majd, de nem így történt. -

- Dehogynem! Csak nem emlékszel! Zayn vagyok! - mondta és ekkor Lex is rájött.

- Mármint Zayn Malik? - kérdezte suttogva. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy az egyik gyerekkori barátja itt áll előtte, elvégre nyolcéves korában látta utoljára, ami már nem most volt. A fiú bólintott és most Alexisen volt a sor, hogy megölelje Zaynt. - Annyira örülök, hogy újra látlak, mi történt veled azóta? - kezdte rögtön faggatni. Kíváncsi volt. Zayn visszahajította a labdát a kistestvérének és szólt a barátainak, hogy majd jön, de el kell mennie. Lexyvel sokat sétáltak a parkban a délután folyamán. Közben beszélgettek és még csónakázni is elmentek. 

- Te komolyan híre vagy? - csodálkozott el a lány, mikor ehhez a részhez értek Zayn életében. - Tényleg, mintha láttam volna valahol, de nem ismertelek fel meg egyébként sem szoktam sokat nézni s tévét, maximum a híreket, de azt is ritkán. Inkább rádiót hallgatok, ott meg annyira a neveteket nem szokták mondani.

- Internetezni sem szoktál? - kérdezi Zayn.

- Az meg mi? - vágott komoly arcot Alexis, de mikor Zayn elkezdte neki magyarázni, hogy az mi és mire való kitört belőle a nevetés. - Csak vicceltem. Azért ennyire nem vagyok hülye, meg egyébként is volt már net két éve, tehát ezt hogy hihetted? - nevetett fel évek óta először jóízűen a fiatal lány.

- Hagyjuk ezt. Most mesélj te magadról. - terelte el a témát. Lexy azonnal elkomorul. - Valami rosszat mondtam? 

- Nem. - rázta meg, de nem volt túl hihető amit mondott. - Csak... az én életem unalmas, monoton. Minden nap ugyanaz megy otthon. - szomorú volt miközben ezek a szavak elhagyták a száját és még véletlenül sem nézett a fiúra. Sosem volt jó pókerarca, az érzései mindig jól láthatóak voltak mások számára, úgy is, hogy közben meg sem szólal. - Reggel felkelek, elkészítem az ebédet. Néha napján talán kapok engedélyt a TV bekapcsolására. Délután a férjem vacsorájával vagyok elfoglalva aztán elszoktam jönni ide, futni. Tudod, engem ez kapcsol ki. Ilyenkor tudok gondolkodni. - emelte fel a fejét és halványan elmosolyodott. Ritkán görbült ajka felfelé, általában a sírását próbálta el fojtani vagy zokogott, de Zayn társasága valahogy jó hatással volt rá.

- Szóval boldogtalan vagy. - állapította meg Zayn. 

- Dehogy. Ilyet nem mondtam. - a lány hevesen rázta a fejét. Próbálta Zaynnek - és magának is - azt bemesélni, hogy ő boldog. Annak ellenére is, hogy a teste általában tele van kék-zöld foltokkal. Ő boldog, de ezt még ő maga sem hiheti el, hiszen látszik rajta, hogy ez nem igaz. - gondolta a fiú, a lány arcát fürkészve. - Nem...nem tudom. Fogalmam sincs.

- Látszik rajtad. - győzködte a fiú, de Alexis ismét csak megrázta a fejét. Nem. Ő boldog. - Még magadat is becsapod.

- Nem érted, hogy boldog vagyok! - ordította el magát kétségbe esetten. Be akarta bizonyítani a saját igazát.

- Jól van. - emelte Zayn védekezésképpen kezét a teste elé. - Nyugodj le! 

- Bocsánat. Nem akartam kiabálni csak... - szöktek könnyek Lexy szemébe. - bánt...szinte minden nap megver és... el akartam válni, hiszen már tavaly óta ilyen..., de... mikor elmondtam neki lelö... - elcsulott a hangja, Zayn megölelte és próbálta nyugtatni. - lelökött egy lépcső tetejéről...magasan voltunk...utána kórházba kerültem... - beavatta a fiút a szörnyű életének néhány részletébe. Ő volt az első ember aki ezt megtudta, rajta kívül sose senkinek nem merte elmondani. Akkor mikor ez kicsúszott a száján valamiféle megkönnyebbülést érzett. 

- Arra még nem gondoltál, hogy esetleg megszökj? - kérdezte Zayn, mikor már Alexis nagyjából megnyugodott és nem sírt.

- Megszökni? - nézett fel a srác arcába, szemei még mindig a könnyektől csillogtak. - Nem merek. Ha megtenném megkeresne és bántana vagy...megölne és egyébként is ha eltűnnék akkor bujkálnom kellene és hova mehetnék? 

- Megoldanánk. 

- Nem. Maradok itt. - szögezte le a lány,majd felállt a padról. - Haza kell mennem, vacsorát csinálni, mert ha nem lesz kész akkor megbánom. - sóhajtott, majd elindult. - Szia. 

- Várj! - kapta el a kezét Zayn. - Találkozhatunk még? Hétfőig itt vagyok a városban. 

- Nézd, Zayn. Nagyon jó volt veled beszélgetni és tényleg szeretnék még veled lenni, de ez sajnos nem lehetséges. 

- Mégis miért nem? - engedte el Lexyt és fonta össze mellkasa előtt a kezeit.

- Te is jól tudod. - mosolygott rá, elnézően a lány. - És ne keress. Jobb lesz úgy mind kettőnknek. - minden szó nélkül hagyta ott a sétány közepén a döbbent fiút...