Kilencedik fejezet

Csapdába esve

2.rész - Mi van Thomassal?

Alexis ijedten nézett a férjére, akinek be nem áll a szája. Végi magyarázott vagy inkább mentegetőzött. De miért? - tette fel magának a kérdést Lexy. Maga sem tudta ugyanis, hogy Thomas miért próbálja meggyőzni őt az ártatlanságáról. Ennek semmi értelme! - gondolta a lány, miközben a fejét rázta.
- De ha most ezt csinálod, akkor igazán hazavihetnél - hangja ártatlanul csengett, de korát sem volt ez így. Tudta Thomasról, hogy mire képes, hiszen látta... Félt tőle, de nem akarta kimutatni. Egyszerűen csak játszotta a lányt, aki nem sejt semmit. Maradt ugyan az...Thomas szemében. Ő nem vette észre a változást, ami azért valljuk be látszott. Az óta az éjszaka óta mindentől megrémült és akármennyire is próbálta, nem tudta leplezni. Ez sosem ment neki, mindent le lehetett olvasni az arcáról és ezzel férje is tisztában volt, azonban most nem aludt éjszaka és alig tudta nyitva tartani a szemeit. Koncentrálni sem bírt. Alexis fel is tette magában a kérdést: Mi van vele? 
Gondolkozott, méghozzá ezen a magyarázaton. Furcsa, az ember nem is nézné ezt ki belőle, de Thomas mindig csak mást mutat. Mindenkinek. Ki tudja vajon melyik az igazi énje.
A munkatársai mindig a kedves, gondoskodó, szeretetre méltó, de okos üzletembert látták benne, feleségét folyamatosan verte, neki vadállatnak tűnt, de akik összetűzésbe keveredtek vele azoknak meg volt az okuk arra, hogy rettegjenek. Sokáig elment, ha valaki komolyan keresztbe tett neki. Abban a pillanatban azonban olyan sebezhetőnek tűnt. A fáradtságon túl mintha egyéb problémái is lettek volna.
Hosszasan hallgattak. Thomas az ablakon bámult kifelé, amin alig szűrődött be a fény, Alexis pedig a férfit nézte, aki újra annak az embernek tűnt, akit annak idején megismert. Sóhajtott.
- Mi történt? - kérdezte égül halkan, szinte suttogva. A férfi ráemelte a tekintetét és halványan elmosolyodott. Így mosolygott régen is... - gondolta Alexis ábrándozva.
- Semmi - finoman megsimogatta Lexy vállát. A lányka elakadt a lélegzet és folyamatosa ezeket a szavak zengtek az elméjében: Mint régen, mint régen, mint régen... Annyira vágyott rá, hogy minden olyan legyen. Vissza szeretett volna menni az időben vagy azt akarta, hogy Thomas újra ilyen legyen. Ilyen maradjon.
Arra eszmélt fel, hogy Thomas rázogatja. Huppsz lehet, hogy elkalandozott. Lassan elmosolyodott és megölelte a férjét. Ez meglepte Thomas, de Lexyt is. Egyszerűen képtelen volt felfogni most, hogy viselkedhet így. Kétség sem fért ahhoz, hogy nagyon jó színész, tehát az egyik arcát megjátssza. De vajon melyiket? Biztos volt benne, hogy Thomas nagyon hirtelen ember, ezt többször tapasztalta. Kedves is tudott lenni, ha akart. Veszélye is volt, elég sokszor. Nos, ebből valamelyik nem ő.
Egyszerűen képtelenség... - rázta a fejét alig észrevehetően Alexis. Egyébként valóban az volt. Az emberek nem változnak ekkorát egyik napról a másikra. Tehát ez csak egy igazán kitűnő alakítás lehet. Lex felállt az ágyról és az ablakhoz ment. Normál körülmények között nem merte volna ezt megtenni, de most olyan furcsa volt a férje... Nem hitte, hogy bánthatja, habár lehet. Kilesett az ablakon, de csak a fákat látta, szabálytalanul sorakoztam egymás mellett, magasra megnőttek. Alig szűrődött át fény a lombkoronájukon keresztül ezért homály uralkodott az erdőben. Thomas felsóhajtott mögötte. Nem is vette észre mikor jött oda mögé.
- Hol vagyunk? - kérdezte Alexis és engedte, hogy férje átölelje hátulról.
- Azt nem mondhatom meg! - hangja újra megkeményedett és érezni lehetett benne a fenyegetést. Vett egy mély levegőt, majd kifújta. Mérge lett a lányra, holott ő csak azt szerette volna tudni hova vitte őket. Elszámolt tízig és kissé megnyugodott, a hangjából ugyanis ez volt érezhető:
- Az erdőben..., de nem mindegy az?
- Nem...tudom. Talán, de én tudni szeretném - behunyta a szemét, készült Thomas dühkitörésére, ami nem következett be. Ugyan a szorítása erősebb lett, de nem ütötte meg, ahogy az várható lett volna.
Alexis lassan megfordult Thomas ölelésében. - Mi van veled?
A férfi nem felelt. Közelebb hajolt a nőhöz és száját az övéhez tapasztotta. Megcsókolta és Lexy - ugyan kicsit vonakodva, de - visszacsókolt. Azonban nem tartott sokáig, csak egy pár pillanatig, ugyan is Thomas ellökte magától Lexyt és kiviharzott a szobából, bezárva maga után az ajtót. A lány értetlenül bámulta a kijáratot. Mi történt az előbb? 
Sokáig álldogált egy helyben, mozdulatlanul, mire végül rá tudta venni magát, hogy induljon el az ágy felé és dőljön végig rajta. Ott feküdve aztán megint visszapörgette az eseményeket magában. Megvizsgálta a férje viselkedését. Mi történhetett vele? Valami baj volt, ezt tisztán látta. Bajba került? Ez jó kérdésnek bizonyult, ugyan is nem hitte, hogy bárkitől is megriadna, vagy mégis lehetséges lenne? Ezen rágódott, amíg ebéd idő nem lett. Valaki kopogott az ajtón. Gondolta, hogy Thomas az, azonban az illető ne jött be, újra kopogott. Ki lehet az? Thomas már rég kinyitott volna, igaz? De vajon akkor ki lehet? Derek? Erősen kételkedett benne. Nem Derek be van zárva. A másik szobába. Ő nem lehet. Ismét kopogást hallott, ezért kiszólt:
- Igen?

Nyolcadik fejezet

Csapdába esve

1.rész - Mit történhet még?

A fiú arcát még több sérülés borította. Felnézett a férjére, aki elégedetten mosolygott. Ez egy őrült, beteg...ember - gondolta, miközben letörölt egy könnycseppet az arcáról. Nem. Nem kezdhet el sírni. Előhúzta a háta mögül a nedves törölközőt és megtörülgette a férfi arcát. Közben meg sem mukkant. Thomas felállt és odasétált hozzájuk. Kikapta Alexis kezéből az addigra már piros anyagot.

- Hogy képzeled, hogy segítesz neki? - kérdezte tőle dühösen Thomas.

- Hogy képzeled, hogy bánthatod? - Lexynek nehezére esett megszólalni, de végül megtette. Fejét a férje felé fordította és a szemébe nézett, miközben kimondta szavait. Thomas tenyere hatalmasat csattant, mikor pofonvágta a lányt. Alexis dacosan nézett rá, miközben könnyek folytak végig az arcán. Egyre homályosabban látott. Gyors kézmozdulattal kitörölte a szeméből és a tekintetét Derekre szegezte. Még mindig eszméletlenül feküdt. Igaz, hogy Thomas elvette tőle a törölközőt, de még így is sikerült megtörölnie az arcát. Így jobban látszott, hogy Thomas hol ütötte meg. De mikor történt ez? - tette fel magának a kérdést. Hát mikor történt volna. Mikor bent volt a fürdőben. De hogyan lehet, hogy nem hallottam? Ekkor még nem tudta milyen veszélyes a férje.
Thomas felrántotta feleségét a földről és oldalra lökte. Ezután Dereket a karjába kapta - annak ellenére, hogy nem volt egy vékony gyerek egész könnyedén cipelte - és abba a szobába vitte aminek nyitva volt az ajtaja. Miután belépett a helyiségbe nemes egyszerűséggel leejtette a földre a még mindig eszméletlen férfit, aztán Alexist is berángatta melléje és rájuk csapta az ajtót, amit aztán kulcsra zárt.
A lány tehetetlenül omlott a földre Derek mellé. A fiú még nem tért magához. Nagyot sóhajtott, majd feltápászkodott és körülnézett. A falakat halványzöldre festették, első megítélésre egy hálószoba lehetett. Csupán egy ágy, egy apró kör alakú asztal és egy rövid szekrénysor állt benne. Egy pici ablak volt az ágy felett, amit sötétítőfüggöny takart. Ha nem tettek volna egy gyertyát az asztalkára, akkor vak sötét lett volna a szobában.
Alexis nagy nehezen az ágyra rakta Dereket, aki már ugyan magához tért, de elaludt. Miután ezzel meg volt, a lány is mellé kuporodott és hamar álomba merült.
Az álmában még egyszer átélte a nap történéseit. egészen attól kezdve, hogy felkelt. Furcsamód ott abban a világban minden sötétebb volt. Szörnyű dolgok történtek. Az éjszaka közepén izzadtan, lihegve ébredt fel. Remélte, hogy ez csak egy rossz álom. Körülnézett és majdnem felsikoltott rémületében. Az álom egyes részletei már elhomályosultak, de átvette helyüket a valóság. Lassan gondolatokkal telt meg a feje. A szökést tervelte. Nem is sikerült újra vissza aludnia. Órákig csak a kijutáson törte a fejét. Ha Thomas itt hagyná őket valahogy csak ki tudnának menni a házból. Az erdőből azonban nem biztos, hogy kitalálnának. De mit csináljon? Nem maradhatott ott. Ezt ő is tudta. El kell menekülniük. Pont ahogyan Derek mondta. Apropó Derek. Ő pontosan abban a helyzetben maradt, ahogy az este Alexis lerakta. Mélyen aludt. A lány sóhajtott egyet és óvatosan megrázta a fiút, aki erre még természetesen nem riadt fel. Tovább próbálkozott.
- Hét...Derek ébresztő! - szólongatta. A fiú laposakat pislogott, majd végül kinyitotta a szemét és ásított egyet.
- Mi az? - kérdezte, majd körülpillantott. - Hol vagyunk?
- Thomasnál - rántotta meg a vállát a lány Derek bólintott, majd felállt.
- És Thomas hol van? - lépett az ajtóhoz és lenyomta a kilincset, de az nem nyílt. Megrángatta. - Miért nem tudom...
Nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis egy kulcs elfordult az zárban és meglátták Thomast. Derek érdeklődve nézett rá. Nem is sejtett mit művelt vele az előtte álló férfi. Derek nem volt egy erős ember, talán azért lehetséges, hogy emlékezet kiesése lett attól, hogy Thomas megverte. Persze azt sem állíthatnánk, hogy nem ütött túl erőseket és igazából talán mindenki másnak - vagy csak pár kivétellel - is lettek volna ilyen vagy ehhez hasonló problémái.
Derek ki akart menni Thomas mellett az ajtón, de az nem engedte. Végül a fiú közölte vele, hogy csak WC-re szeretne elmenni, így a férfi végül félreállt az útjából. Derek pár perc múlva jött vissza. Tekintete ijedtséget tükrözött.
- Mi történt velem? - kérdezte.Thomas és Alexis egymásra nézett és a férfinek hatalmas mosoly terült szét az arcán.
- Öhm... - kezdte volna Alexis és ha lehet még el is meséli neki az egészet, de Thomas azonnal közbevágott.
- Elestél - jelentett ki egyszerűen a férfi és látszólag nem is akarta folytatni.
- Miért volt bezárva az ajtó? - Lexy eközben Thomas háta mögött állt - aki már rég bejött a szobába - és rázta a fejét. Ne! Csak ezt ne! Ne kérdezgesd!!!  - kiabált magában, de ezt természetesen Derek nem halhatta meg.
- Csak megszokásból bezártam a szobát, mindig megteszem - érződött már a hangján, hogy egyre idegesebb és ezt mind a ketten észrevették. Derek ugyan felhúzta az egyik szemöldökét, de aztán mégsem kérdezett többet. Alexis kifújta a levegőt. Thomas megfordult.
- Te most velem jössz! - kapta el felesége kezét, mire ő fájdalmasan felnyögött, hiszen az a csuklója volt, amit tegnap este a férfi úgy megszorongatott, hogy mára belilult. Kirángatta a lányt a helyiségből és erősen becsapta az ajtót, de nem zárta be. Lexyt az mellette lévő szobába vitte, ahol lelökte az ágyra, ahol ő is helyet foglalt. Alexis halálra volt rémülve. Nem tudta mi várhat rá a mai nap. Sőt. Azt sem tudta elképzelni mi lesz ezután. Összeszorította az ajkát és Thomasra pillantott. A férfi őt nézte, majd szólásra nyitotta a száját...

Hetedik fejezet

Sziasztok! Mivel most nem volt nagyon sokáig rész ma hoztam még egyet.Jó olvasást!!!

Elrabolva

Alexis és Derek lassan kinyitották a kocsi ajtót és beültek az autóba. Thomas rájuk sem nézett, miután meghallotta, hogy becsapódik a hátsóajtó rálépett a gázra. Végigvezetett a nagyvároson és két-három óra múlva megállt egy erdőség mellett.

- Kiszállás!

Engedelmeskedtek. Thomas elindult be az erdőbe és ők követték. A nap alig sütött át a fák sűrű lomkoronáján. Csak kevés fény volt az erdőben, így Alexis sokszor meg is botlott és csak azért nem kötött ki a talajon, mert Derek elkapta a kezét. Dereknek is nagyon kellett figyelnie a lába elé, hiszen ha nem teszi ő is hamar elterült volna a növényzetben szegény erdei talajon. Thomasnak láthatóan ez nem jelentett gondot. Több méterrel előttük ment gyors tempóban és egyszer sem esett el. Vajon ő tudja hova tart? - kérdezte többször is magától Lexy. Neki mindenesetre fogalma sem volt hol lehetnek, de nagyon szerette volna megtudni. Mégsem merte megkérdezni. 

- Hova vihet minket? - kérdezte Alexis félóra séta után. Most sem figyelt a lába elé és ezúttal Derek sem tudott utána kapni. Lexy elvágódott az egyik fa gyökerében, kezét felhorzsolta és kicsit a térdét is sikerült beütnie, ami utána még jó darabig fájt. Derek lehajolt és felsegítette a lányt. Thomas továbbra is csak ment előre meg sem állt, csak hátraszólt nekik.
- Nézzetek a lábatok elé és ne maradjatok le nagyon!
Mintha az olyan egyszerű mutatvány lett volna! Ha a lábuk elé néznek akkor nem képesek olyan gyorsan menni. Lemaradnak! Azonban ha nem figyelnek egész egyszerűen elesnek a már majdnem teljesen sötét erdőben. Ennek ellenére próbálták tartani a tempót és egymást segítették mikor valamelyikőjük, majdnem elesett. Ezután még háromnegyed órát sétáltak - vagy inkább botladoztak - mire odaértek egy kis faházhoz. Thomas a házhoz tartozó erkélyen állt és egy lámpást tartott a kezében. Dereknek adta azt, majd elővett egy kulcsot a nadrágzsebéből és elfordította a zárban, majd belökte az ajtót és intette a fiataloknak, hogy bújjanak beljebb. Egy körülbelül egy négyzetméteres kis előtérszerűségbe léptek be, ahová a kabátjukat tehették le. Innen egyenesen a konyhába mentek, ami nem volt túl nagy, de egy ilyen házban azért kicsinek sem nevezhették. A falat itt fehérre festették és az ablakokra világosbarna függönyt akasztottak. A fal mentén konyhabútor húzódott, amiben modern konyhai gépeket építettek bele. A helyiség közepén egy nagy tölgyfa asztal állt, mellette hat szék állt. Ide ültek. Alexis és Derek egymás mellé, Thomas velük szemben. A férfi maga elé meredt, valószínűleg gondolkozott mégis hol kezdje. Lexy és a másik férfi, pedig egymás kezét szorongatták. Féltek. Nem tudták mi vár rájuk. Thomas végül hosszú hallgatás után megszólalt.
- Gondolom most meg vagytok ijedve - felnézett. Alaposan megnézte felesége arcát. A nő az asztallapot tanulmányozta. Thomas tekintete ezután Derekre siklott. Ő már rá nézett. Annak ellenére, hogy bátornak mutatta magát, látszott rajta, hogy ő is meg van rémülve. Tudta mire képes a vele szemben ülő férfi, hiszen nemegyszer látta már. Thomas-szal farkasszemet néztek nem akarta feladni, de végül ő nézette el másfelé. Tom elmosolyodott. - Sejtettem.
A férfi várta, hogy megszólaljon valamelyikük, de nem tették. Újra csönd borult a társaságra. Thomas felállt és odalépett felesége mellé. Megsimogatta az arcát. A nő nem mozdult. Olyan volt, mint egy szobor. Derek azonban rögtön mozdult és közelebb húzta magához Alexist. Az ölelésébe zárta a lányt. Thomast ez csak felhergelte és ingerülten kiáltott rá a férfire.
- Azt hiszed bántanám? El tudod képzelni rólam, hogy fájdalmat okoznék neki?
- Simán - Derek a félelem ellenére szemtelenül válaszolt az előbb feltett kérdésekre. Tom felemelte a kezét és pofonvágta Dereket. Végre a nő is megmozdult. Férjére emelte tekintetét.
- Nem teheted ezt! Hagyd békén! - húzta fel a férfit, aki az ütés ereje miatta padlón kötött ki.
- Te maradj ki ebből! - rivallt rá a lányra.
- Mégis miből?
Thomas mérgesen nézett Alexis-re és majdnem megütötte. De most nem azért jött ide, hogy megkínozza őket vagy igen? Még ő maga sem tudta miért hozta őket az erdő kellős közepébe. Még egyszer egy jókora ütést mért Derekre, majd leült a helyére. Lexy leült a padlóra az ott fekvő fiú mellé, akinek az orrából már folyt a vér. Nem gondolta, hogy Thomas ennyire megütötte a férfit. Elszörnyedve nézett fel férjére.
- Te...egy szörnyeteg vagy! - felállt és az egyik ajtó felé vette az irányt. Mielőtt oda érhetett volna a férje elkapta a kezét és jó erősen szorította. Alexis-nek könnyek szöktek a szemébe. - Ez fáj...
Összeszorította a fogát és próbálta figyelmen kívül hagynia fájdalmat, azonban ez nem ment neki. Úgy érezte mindjárt leszakítja a karját. Már éppen készült megpróbálni kiszabadítani a csuklóját, ám ekkor a férfi lazított a szorításon. A nő pedig felnyögött. - Hova készültél?
- Meg akartam keresni a mosdót - hebegte a lány. Thomas eleresztette a kezét és a másik ajtóra mutatott. - Ott van.
Alexis vette egy nagy levegőt, majd kifújta. Elindult a másik irányba. Benyitott azon az ajtón, ahol a fürdőszoba volt. Becsukta maga mögött és lerogyott a földre, miközben a sajgó csuklóját fogta. Behunyta a fejét és végigfutott a mai nap eseményein. Azt hitte, hogy ma majd nyugta lesz. Mekkorát tévedett! És most vajon hol van? Hogy tud innen elmenekülni. Ilyen gondolatokkal állt fel és ment közelebb a mosdókagylóhoz. Megengedte a hideg vizet és a kezét a vízsugár alá tette. Sokkal jobb volt így, de nem tarthatta ott örökre. Tehát kihúzta onnan a karját és lehajolt, hogy megnézze mit rejt a szekrény, ami a fürdőszoba egyetlen tárolója volt. Meglepetésére nem talált benne semmi különöset. Csupán pár törölköző, tusfürdő és szappan, illetve egyéb kozmetikumok lapultak a fehér polcokon. Becsukta a szekrényajtót. Felállt és még egyszer utoljára körülnézett a helyiségben, mielőtt egy vizes kéztörlővel a kezében ki nem lépett onnan. Ezúttal mintha nem történt volna semmi. Derek ugyanúgy feküdt a földön neki háttal. Thomas pedig az asztal mellett ült. Közelebb ment hozzájuk. Letérdelt Derek mellé. Maga felé fordította és ekkor meglátta az arcát. Felsikoltott.

Hatodik fejezet

Sziasztok! Rengeteget késtem a résszel és sajnálom, de sajnos nem igen volt időm írni. Ezentúl azonban valószínűleg már heti, kétheti rendszerességgel tudom felrakni a részeket! 

Remélem tetszeni fog a fejezet! Szerintem nem a legjobb, de hát ez saját vélemény.

Jó olvasást!

Vajon mire készül Thomas?

Nem is sejtette mi vár rá a délután folyamán. Először meglepetten megállt az ajtóban és kérdőn pillantott barátnőjére. - Ők miért vannak itt?

Adria habozott. Nem tudta mégis mit feleljen. Elmondja az igazat? - ötlött fel benne a gondolat, de ezt rögtön elvetette. Nem, nem tudhatja meg miért jöttek ide, ki kellett találniuk valami hazugságot. Lázasan gondolkozott és már nyitott a a száját, hogy elmondja a kis történetet, de még mielőtt megszólalhatott volna a férje - aki épp abban a pillanatban lépett be a nappaliba - megelőzte. 

- Szia Lexy! - köszöntötte mosolyogva a nőt. Alexis felhúzta a szemöldökét.
- Mi folyik itt?
Már másodszorra érdeklődött, de még ekkor sem kapott választ a kérdésére. Mindenki azon törte a fejét mégis mit mondjon neki. Adria ismét meg akart szólalni, de természetesen most sem engedték neki. Talán féltek attól, hogy elmond valamit a barátnőjének. Habár ő sem tudta a teljes igazságot.
- Gyere sétálni - szólalt meg a harmadik férfi aki a helyiségben tartózkodott. Odasétált Alexishez és megrántotta a karját. A lány engedelmeskedett. Nem bírt volna egy szobában lenni azzal a sok ismerősével úgy, hogy ők nem mondanak semmit. Remélte, hogy majd séta közben választ kaphat a kérdésére.
Percekig csendben sétáltak egymás mellett és Lexy félt, hogy ha ez így maradt semmit nem tud meg. Tehát megtörte a csendet.
- Lennél szíves megmagyarázni?
Nem válaszolt. Alexis nem tudta eldönteni, hogy azért nem mert bele van merülve a gondolataiba vagy nem is áll szándékában felelni. Végül azonban - Alexis meglepetésére - megszólalt.
- Mire vagy kíváncsi? - sóhajtott.
- A lényeget mondd! - parancsolt rá a lány. A fiú továbbra is hallgatott. - Most akkor még sem mondasz semmit?
- Igazából nem kéne - jelentette ki egyszerűen.
- Miért?
- Tudod Thomas...nem az az ember akinek mutatja magát. Mikor bent van az irodában tökéletesen megjátssza a kedves, szerethető embert. Ha viszont bármikor máskor látom...hát...a múltkor is épp... - megakadt.
- Nézd, én tudom milyen a férjem. Mit gondolsz otthon, hogy viselkedik?
- Nem tudom. De abban biztos vagyok, ha bármit is mondok neked annak nem lesz jó vége - leült egy padra és szomorúan nézett fel az előtte álló nő szemébe. De a bánatosság mellett Lexy még egy érzést felfedezett a férfi tekintetében. A félelmet.
- Te félsz Thomastól? - tette fel a kérdést. A fiú nem felelt. - Na ne. Derek én nem ilyennek ismertelek. Nem mondod el mert félsz tőle. Csak tudnám miért - ő is helyet foglalt a padon.
- Nem tudod mire képes.
- Hidd el, tudom.
- Pedig nem is sejted - vitatkozott vele Derek egykedvűen.
- Most veszekedni akarsz?
- Nem - el akarta mondani neki, mit kell tennie, hogy megmeneküljön. - Nem vagyok biztos abban, hogy az igazi tervet mondta el nekem. Ő ennél ravaszabb... Ahogy én ismerem nekem sem mondta el a szín igazságot, ami annyit tesz, hogy nem tudok sokkal többet nálad. De abban száz százalékig biztos vagyok, hogy nem maradhatsz a városban, sem az országban. Sőt, ha kedves az életed a kontinensről is elmész. Pár évig minimum távol kell maradnod.
- Miért? - húzta fel a szemöldökét Lex.
- Mert.
- Jó - Alexis felállt és menni készült. Elindult a sétányon, arra fele amerről jöttek. Derek felpattant a padról és követte. Sejtette, hogy Lexy Adriáéknál fog kikötni. Ahol Thomas már várt rá. Alexis sejtette, hogy nem a legjobb ötlet visszaszaladni azonban hajtotta a kíváncsiság. Mielőtt elszököm meg kell tudnom mire készül - gondolta miközben gyorsan szedte a lábát.
- Nem teheted. Nem mehetsz vissza oda - kapott a keze után Derek - Fogalmad sincs mire készül. Inkább menj vissza a házatokba pakolj össze és szökj el - nyaggatta Lexyt, aki csak a fejét rázta - Akkor most azonnal szállj fel a vonatra és menj!
- Vonatra?
- Vagy bármilyen más közlekedési eszközre. A lényeg az, hogy tűnj el innen! - kissé hangosabban mondta ki a kelleténél. A közelükben lévő emberek közül jó néhányan feléjük kapták a szemüket. Legtöbbjük azt hitte csak egy egyszerű pár, akik éppen összevesznek. Azonban volt ott egy ember, aki tudta miről van szó és rögtön a beszállt a kocsijába, majd a fiatalok mellé hajtott és megállt mellettük. Lehúzta a sötétített üveget és kiszólt rajta. - Szálljatok be!
Alexis és Derek lefagytak. Sápadtan bámultak a férfi arcába, de nem mozdultak. Mikor a férfi következő alkalommal megszólalt már csöppet sem volt nyugodt a hangja:
- Befelé!