Ötödik fejezet

Egy kis nyugalom vagy mégsem?

- Miről volt szó? - tette fel a kérdést másodszor is Thomas és Lexy megint csak ugyanazt felelte:

- Semmi különösről. Csak a városban járt és gondolta bejön beszélgetni. Tudod, már régen találkoztunk.

A férfi nem hitt neki, biztos volt benne, hogy Emma elmondta neki a kis kalandjukat. Alexis azonban még sejteni se, sejtette kitől esett teherbe a nővére. Biztos volt benne, Emma sem tudja.

- Mindegy. - legyintett végül Thomas mikor hosszas vizslatás után, nem tudott semmit sem leolvasni felesége arcáról. Végül elhitte neki, hogy ő semmiről sem tud és engedte a lánynak, hogy beljebb menjen a házban. 

Alexis felment a szobájukba. Leemelt egy könyvet találomra a könyvespolcról. Charlotte Brontë: Jane Eyre - olvasta le a borítóról a regény címét. Még tizenévesen olvasta és emlékezett arra is, hogy akkor tetszett neki, ezért úgy döntött újra nekiáll. Kényelmesen elhelyezkedett az ágyon és kinyitotta a könyvet. 

Pár óra olvasás után, azonban megéhezett ezért az éjjeliszekrényre tette regényét és a földszintre ment. 16:35 - olvasta le a falon lévő digitális óráról, ami beleillett a modern környezetbe. 

Egyenesen a hűtőhöz sétált, amit aztán kinyitott és megnézte mit talál benne. Végül arra a döntésre jutott, hogy csinál magának egy szendvicset, tehát vajat, felvágottat, paprikát és paradicsomot tett le a pultra. megvajazta magának a két szelet kenyeret, tett rá felvágottat és zöldségeket is szeletelt rá, majd egy tálra rátéve bevitte a nappaliba. Bekapcsolta a tévét és kapcsolgatott a csatornák közt, hátha talál valami értelmes műsort is. Az egyiken épp egy sorozat ment, melyet néhanapján szokott nézni. Végig nézte az éppen játszódó részt, miközben lassan elfogyasztotta uzsonnáját.

Másnap reggel kipihenten ébredt és mosolyogva kelt fel az ágyból. A fürdőig sétált, már mankó nélkül. Nem akart folyamatosan azzal járni, így úgy gondolta ma anélkül megy el a parkba. Megpillantotta magát a tükörben és sok hét óta most először nem szörnyedt el. Szemei alatt nem húzódtak karikák és jókedve volt. Thomas már elment, egy teljese hónapig nem látja majd... - ez a gondolat boldogsággal töltötte el és már a szökés terve is háttérbe szorult. Pedig most simán elmehetne, senki nem állna az útjában. Most azonban teljesen fel akart épülni, hogy mikor, majd felszáll arra a repülőre, mely egy más kontinensre, egy más országba repíti, akkor újult erővel, egészségesen kezdjen neki az életének és legalább valamivel jobb érzéssel tekintsen vissza a múltra - ami még a jelenje.
Lassan leért a konyhába, ahol elkészítette reggelijét. Az étkezés után kicsit összepakolt és ment felöltözni. Egy melegítőt kapott magára, lábára pedig a sportcipőjét húzta és mehetett sétálni.
Megint csak a Central park felé vette az irányt, amit már megunhatott volna, hiszen évek óta oda járt ha ki akarta kapcsolna egy időre az agyát. Épp az egyik fa hídon sétált át, mikor érezte, hogy rezeg valami a zsebében. A telefonja. Elővette és a képernyőre pillantott, amire igaz barátnője nevét írta ki.
- Szia Adria! - vette fel a telefont.
- Szia! Nem jössz át egy kicsit. Abby már régen látott. - hallotta meg a vonal másik végén barátnője boldog hangját. Kicsit irigyelte is a nőt, hiszen ő mindig mosolyog és ha nincs is minden rendben a családjában ott van neki az alig fél éves kislánya, Abigail. A kis csaj mindig felvidítja. Alexis kicsit hezitált. Átmenjen vagy nem? Végül arra jutott, hogy elmegy.
- Persze, átmegyek. - válaszolta és kinyomta a telefont, majd elindult.
Tíz perc séta után már meg is érkezett, csöngetett. Hamar kinyílt az ajtó és Adri állt ott Abbyvel a kezében. Mosolyogva köszöntötte Lext, majd beinvitálta a házba.
Örömmel lépett be az ajtón egy csajos délutánra számítva. Csalódnia kellett ugyanis nem ez várta.
Mikor a nappaliba megpillantotta férjét és még egy ismerősét, rögtön tudta, hogy nem egy egyszerű délutánnak néz elébe...

Negyedik fejezet

Első szökési kísérlet

Mikor a lány hazaért legszívesebben már kezdte volna összeszedni a legfontosabb holmijait, de nem tehette, várnia kellett másnapig. Akkor éjszaka reszketve ugyan, de visszabújt az ágyba és próbált álomba szenderülni. Valamiért azonban nem sikerült neki, forgolódott és mindvégig a sikátorban történt jelenetet látta maga előtt. Férje négy óra körül érkezett meg, igaz, hogy nem hangosan trappolt fel a lépcsőn, hanem halkan lépkedett, de Alexis így is meghallotta, hogy itthon van és a félelemtől összeszorult a gyomra. Félig arcára húzta a takarót, az ágy legszélére húzódott és szorosan lehunyt szemekkel tettette, hogy ő alszik. Mikor férje is már mellette feküdt az ágyban nem mert megmozdulni. Mozdulatlanul feküdt és több óra ébrenlét után végül elnyomta az álom.

Reggel mikor felébredt a férfi már nem feküdt mellette. Elment dolgozni. Alexis sóhajtott egyet, majd lesétált a konyhába, megreggelizett. A fürdőszobában lefürdött, hajat és fogat mosott, majd felöltözött. Egy kényelmes farmert vett magára egyszerű fehér felsővel és pulcsival. Volt a szobájukban egy rejtett rekesz a falban, amit egyszer még az egyik barátjával készített. Kinyitotta. Egy táskát dugott el benne, ruhákkal, pénzzel és a számára fontos dolgokkal. Egy új telefon is található volt az egyik tokban. A lány gondolta, hogy még ez is jól jöhet, egyszer...
A hűtőből nem vehetett el semmit, ezért egy kis pénzt is csent el a "családi kasszából" és a cetlire amit ott hagyott azt írta, el ment sétálni és be is vásárol, majd jön valamikor.

Az ajtót bezárta maga mögött és megfordult. Szemei elkerekedtek, mikor megpillantotta a mögötte álló személyt.
- Te mit keresel itt? - kérdezte ijedten, amit a lány valószínűleg mogorvaságnak vett.
- Már nem is örülsz mikor meglátogat a nővéred?
- De, persze. Örülök. Csak... nem számítottam rád. - vonta meg a gyógyulófélben lévő vállát. Most már egészen jól tudta mozgatni. A lábai azonban még mindig fájtak és szüksége volt a mankókra. - Mindegy...Gyere be! - tette a kulcsot a kulcslyukba.
- Ha éppen menni készültél valahova, akkor menj csak nyugodtan. - hallotta maga mögött Emma hangját.
- Annyira nem fontos. - legyintett és szélesre tárta az ajtót Em előtt. - Gyere be!
Miután mindketten bementek a házba és Emma helyet foglalt a kanapén, húga megkérdezte tőle kér a valamit inni.
- Nem, köszönöm. - válaszolt, majd rögtön a mondandójába kezdett. - Azért jöttem, mert el kell mondanom neked valamit.
- Mit? Ugye jól vagy? - Alexis - mint úgy általában, most is - a legrosszabbra gondolt.
- Nem, nem, nincs semmi bajom vagyis... - nyelt egy nagyot és végül kimondta. - Gyereket várok.
Lexyt sokkolta a hír, hiszen erre nem számított. Tudta, hogy nővére szeretne gyermeket, de nem gondolt volna rá, hogy már most ezt fogja közölni vele és nem is értette miért nem mosolyog. Emma ugyanis szinte mindig boldognak látszott és csak úgy sugárzott belőle a jókedv, azonban most nyoma sem volt benne ennek. - És ez miért nem jó?
- Mert nem...Tony az apja...
- Tessék? - elkerekedett szemekkel nézett Emmára és azon járt az agya mégis mit csinált testvére. - Hogyan?
Em nyelt egy nagyot, majd belefogott a történet elmesélésébe: - Camillel és Allie-vel eljöttünk kicsi kipihenni magunkat vagyis inkább otthagyni kicsit a munkát és elengedni magunkat. Egyik este elmentünk bulizni, az egyik klubba, sokat ittam és...innentől már gondolom te is kitalálod. Reggel egy szállodai szobában ébredtem fel... - elgondolkozott. Elmondja vagy nem, hogy ki feküdt mellette az ágyban? Végül inkább hallgatott, mivel biztos volt abban, hogy húga utálná, ha megtudná, hogy Thomas volt ott. - ... egy ágyban egy idegen férfivel.
Alexis egy ideig nem szólalt meg, csak nézett maga elé és újra átgondolta az egészet.
- Mit fogsz most tenni? - kérdezte végül, tekintetét nővérére emelte.
- Elvetetem. - rántotta meg a vállát. Túl lazának tűnt. Nem, ezt nem teheti. Ő már egy élőlény. - kiáltotta egy belső hang Lex fejében, mire a lány megrázta a fejét és Emma szemébe nézve elismételte az előző szavakat.
- Ne! Nem ölhetsz meg egy élőlényt. Ez már gyilkosságnak számít. - Em meglepődött testvére heves reakcióján. Alexis azonban nem engedhette, úgy érezte ez is olyan, mint amit a sikátorban Thomas csinált azzal a fiatal fiúval. Nem biztos, hogy ő ártatlan volt, de ez a kis élőlény az.
- Figyelj! Ezen még... gondolkoznom kell. Nehéz döntés lesz, de egyedül kell meghoznom. Rendben?
- Persze. - felelet Lexy a kérdésre és csak remélni tudta, hogy Emma helyesen dönt.
- Egyébként, hogy vagy? - ezzel a témát már le is zárták - egy időre - és léptek is tovább a sablonosabb, udvariasabb beszélgetésre.
- Jól. - vágta rá kapásból Alexis. Már annyira belé rögzült ez, hogy egy rossz szót sem szólhat az életéről, hogy már nem is akar. Akármennyire is szerette volna elmondani nővérének, nem merte, hiszen látta mit csinált az éjszaka a férje és tudta, ezt vele is megtenné, ha az útjába állna...
- Akkor miért jársz mankóval? - érdeklődött Emma, aggódva.
- Csak egy baleset. - tettetett nemtörődömséget a lány és hátrahajtotta a fejét, a plafont kezdte nézni, mintha az olyan érdekes lenne.
- Biztos?
- Igen. Biztos. csak leestem a lépcsőről. Előfordul néha. - felállt és újra megkérdezte nővérétől kér-e valamit inni, esetleg enni, de Emma csak megrázta a fejét és ő is felállt.
- Már indulnom kell. - nézett a kezén lévő ezüst órára és az ajtó felé indult. - Jó volt beszélgetni, már el kellett mondanom valakinek ezt a dolgot és mivel benned bízom a legjobban azonnal rád gondoltam. - ölelte meg testvérét, majd kérlelőn nézett rá. - Ne mondd el senkinek!
Kinyitotta az ajtót, ahol már Thomas állt. Ránézett Emmára és, mintha megijedt volna, a lány is zavarba jött, de Lexy nem értette miért, azonban sokat nem is gondolkozott ezen, mert nővére elköszönt Tom pedig belépett a házba, behúzva maga után az ajtót. Igaz, hogy még csak dél múlt, de a lány tudta, hogy ma már nem szökhet el. Az első szökési kísérlete kudarcba fulladt, de újra meg fogja próbálni és egyszer csak sikerül.
Kicsit elbambulhatott, mert egyszer csak azt vette észre, hogy férje a vállánál fogta meg és rázta. - Hahó! Mit mondott neked Emma?

Harmadik fejezet

Becsapottság és félelem

Nem lesz semmi baj, sikerülni fog és Thomas sem üldöz, majd! - Lex ezt mondogatta magában, miközben haza felé tartott. Zaynnel végig beszélgették a délutánt, ettek egy finom ebédet a szálloda éttermében, majd a szobában folytatták tervük szövögetését. Már mindent elterveztek és a lány fejében is ezerszer lejátszódott ez a verzió, de ott volt egy másik is amire szintén sokat gondolt. Mi van, ha nem sikerül? Ha a tervünk kudarcba fullad? Tom mit csinálna velem? Velünk? 

Féltette a fiút. Saját magánál is jobban.

Mire eljutott addig, hogy ez nem történhet meg már az ajtójuk előtt állt és a kulcsaival bajlódott. Azt hitte férje még nem tért haza, ebben tévedett. Nyílt az ajtó és Thomas állt előtte.

- Hol voltál?

- A parkban. - ment volna be az ajtón.

- Mi az oka a viselkedésednek? - kapta el felesége vállát, mire a nő fájdalmasan felnyögött, de nem válaszolt. - Ez nem igaz! - sóhajtott bár érződött a hangján, hogy legszívesebbe leordítaná a lány fejét. Betuszkolta Lexyt az ajtón, amit aztán be is zárt maguk után. - Áruld el.

- Mit? - ráncolta a szemöldökét Alexis és elfordult, nem akart a férje szemébe nézni, igaz, hogy jól tudta titkolni az érzelmeit, de nem kockáztathatott. - Egyszerűen csak elmentem sétálni egy kicsit. El akartam feledkezni dolgokról. Miért zavar ez téged annyira? - szemében könnyek szöktek, úgy nézett fel a férfira aki meglepődött a reakción. Nem várt sírást, semmi ilyesmire nem számított, maximum arra, hogy Lex fogja magát és átmegy a másik szobába és magára zárja az ajtót. Mint tegnap este.

- Olyan furcsa vagy mostanság. - jegyezte meg a férfi aztán inkább otthagyta a lányt és elment zuhanyozni, de előtte még hátraszólt neki. - Készíts vacsorát és vegyél normális ruhát, vendégek jönnek ma hozzánk!

A nő végignézett magán. Igaz át kell öltöznie, hiszen reggel csak az egyik kényelmes és kissé kopottas farmerét húzta magára egy pulóverrel és egy kényelmes lapos sarkú cipővel, na meg a mankókkal.

Mielőtt átvette volna a ruháit a konyhába ment és belenézett a hűtőbe. Talált benne filézett csirkét és parmezán sajtot illetve biztos volt benne, hogy még van hosszúkás olasz tészta és minden más hozzávaló is egy finom tejszínes csirkés tésztához, ezért annak látott neki. Fél óra alatt el is készült a finom vacsora, sőt már tálakba is rakta és meg is terítette az asztalt.

A szobájukban átöltözött. Egy hosszú farmert vett fel - a kékes, lilás foltok eltakarása érdekében - egy csinos háromnegyedes ujjú, egyszerűnek tűnő, de mégis kacifántos szabású felsővel és egy balerina cipővel. Fogta a mankókat és a férje elé állt.

- Na, így már jól nézek ki? - kérdezte tettetett érdeklődéssel. Nem foglalkozott már ő azzal, hogy tetszik-e ennek a férfinak a ruhája, a stílusa egyszerűen csak öltözködött a saját ízlése szerint. Thomas fel sem nézve az újságból bólintott.

- Persze.

Ebben a pillanatban kopogtak a bejárati ajtón és Alexis már el is indult kinyitni. Nem tudta kik a vendégek ezért mikor meglátta őket nagyon meglepődött és csak dadogni tudott.

- Öhm...ööö...Jó etét! - mosolygott rájuk mikor végül meg tudott szólalni. - Alexis Garner! - nyújtott kezet a nőnek, majd a férfinek is.

- Perrie Edwards! - mutatkozott be az előtte álló szőke nő ugyan csak mosolyogva, azonban a mellette álló Zayn nem szólt semmit. Alexis pedig nem értett semmit. Miért hívta meg a férje vacsorára őt? Úgy érezte a srác átállt a másik oldalra, elárulta és ő teljesen egyedül maradt.

- Sziasztok! Örülök, hogy eltudtatok jönni! - köszöntötte kedvesen a vendégeit, majd befelé invitálta őket.

Miután mindenki helyet foglalt a konyhában és megvacsoráztak. Az étkezés a legtöbbjük számára jó hangulatban telt, de volt aki feszélyezve érezte magát és már majdnem sírt. Alexis nem mondható gyengének, de ebben a helyzetben nagyon is annak érezte magát. Mikor az étkezés a vége felé közeledett Thomas megszólalt:

- Nos, ami az üzletet illeti... - kezdte, aztán a feleségére pillantott. - Menjetek ki beszélgetni Perrie-vel, mi majd elintézzük ezt egymás között. - a nő felsóhajtott. Nem bírt volna ki még egy pillanatot a vele szemben ülő férfi társaságában. Bólintott, majd mosolyogva felállt, összeszedte a tálakat, elővette a tegnap készítette süteményt a hűtőből és lerakta a férfiak elé az asztalra. Mind két nő elhagyta a helyiséget és a nappaliban helyet foglalva beszélgetni kezdtek, először Perrie szólalt meg.

- Szép a házatok. - ennyi volt a megjegyzése.

- Gondolom a tiétek is szép! - így indult a beszélgetésük, kicsit nyögve nyelősen, de két óra múlva már szinte mindent tudtak egymásról.

- Hát akkor már elég régóta együtt vagytok! Ideje is már összeházasodni! Ne várjatok vele sokat, mert még a végén elmúlik a szerelem és a lelkesedés, mint a múltkor. Remélem azért most már összejön. - lökte meg játékosan új barátnője vállát Lexy. Nem tudta ezt mégis miért mondta, mert hiba volt a Tommal kötött házassága. Túlságosan elsiették, nem ismerték meg eléggé egymást.

- Hát én is. Egyébként, persze. Te már csak tudhatod, hiszen itt élsz boldogan a férjeddel, ebben a gyönyörű házban, New Yorkban. Bevallom, kicsit irigykedem. - Alexis megrázta a fejét, azt nem merte elmondani a lányka, hogy a házassága koránt sincs rendben.

- Ugyan. - mosolygott szomorkásan. Belépett a nappaliba Zayn és Thomas is. Úgy tűnt mindent megbeszéltek, ezért menni is készültek. Perrie és Alexis megölelték egymást.

- Szia!

- Szia! - köszöntek el egymástól. Ez alatt a pár óra leforgása alatt igazán jó barátnők lettek. Lexy tudta, hogy soha többé nem találkozhat a másik lánnyal a szökés után, mert akkor megkockáztatná azt, hogy Thomas megtalálja, de Pezz semmit sem sejtett az egészből, ő abban a tudatban vált el újonnan szerzett barátnőjétől, hogy jövő hónapban - mikor Zaynnel újra Thomashoz jönnek, valami fontosat megtárgyalni - újra beszélgetnek egy jót.

- Viszlát! - intett oda barátságtalanul Zaynnek.

- Várjatok! Még ki kell mennem a mosdóba! - figyelmeztette őket a szőke hajú lány, majd kérdőn nézett rájuk.

- Megmutatom. - sóhajtott Thomas és az egyik ajtó felé mutatott, mikor a lány megindult követte. Így Alexis és Zayn egyedül maradtak.

- Ez nem az aminek látszik! - szabadkozott azonnal a sötét hajú fiú.

- Miért, minek látszik? - vágta oda sértődötten a kérdést. - Nem érdekel a jó kis magyarázatod! Azt hittem mellettem állsz! - emelte fel a hangját, de azonnal suttogásra vette azt, mikor tudatosult benne, hogy hol van és, hogy a férje ezt bármikor meghallhatja. - Mindegy. Csak hagyj békén és légyszíves ne tegyél keresztbe nekem. - kérte tőle, majd otthagyta őt az előtérben.

Este mikor lefekvéshez készülődtek Thomas megkérdezte tőle honnan ismeri Zaynt. Lex lefagyott, de mégis kellett felelnie valamit, ezért pár perc múlva megszólalt és nem hazudott.

- Egy régi barát. Említette neked, hogy ismer?

- Igen. - bólintott a férfi, majd tovább faggatta a lányt. - Hogy ismerkedtetek meg.

- Kimentem a játszótérre játszani és találkoztunk...ennyi. - akarta lezárni végre a témát, hisz nem kellett Tomnak tudnia azt, hogy a felesége kivel tervezte meg a szökési tervét, meg, hogy pár napja újra találkoztak.

- Hol mentetek ki a játszótérre? - kérdezősködött tovább a férfi.

- Tulsában. Ott laktak a nagyszülei. Négy évesek voltunk akkor. - tette hozzá a végén, hogy a férje értse a szituációt és ne gondoljon semmi rosszra, de legfőképp, hogy ne kezdjen el gyanakodni. Megpróbálta lazán kezelni ezt az egészet és arcára teljes nyugalmat is erőltetett azonban belül nagyon feszült volt és alig várta már, hogy Thomas lekapcsolja a villanyt és végre aludhasson reggelig. - Jó éjszakát. 

Tizenegy óra körül ébredt ugyanis hangokra lett figyelmes. Kezével végigsimított az ágyon férjét keresve, de ő nem volt ott. Kinyitotta a szemeit és az utcáról beszűrődő halovány fényben nézte a maga mellett lévő üres helyet az ágyban. Várt. azonban mikor férje fél óra múlva sem jött fel, lement utána a földszintre. A lépcsőn lassan lépkedett és visszatartotta lélegzetét is, mivel nem akart zajt csapni és az egész teste fájt még mindig. Természetesen vacsoránál sem érezte jobban magát, de ott meg kellett játszania ő mennyire boldog és mennyire jól érzi magát. Mikor leért meglátta, hogy a konyhában ég a villany, be is akart menni, de aztán lépteket hallott ezért elbújt két jókora virág mögé. Tartott tőle, hogy észre veszik és akkor megint csak kapna érte. Thomas sétált el előtte, az előtérbe ment, ahol felhúzta a cipőjét és egy dzsekit, majd elhagyta a házat. Alexis csak az ajtó csapódását hallotta, kíváncsi volt. Mégis hová mehetett? - kérdezte magában. Az előtérben ő is felvette magára a cipőjét és egy tavaszi kabátot, majd utána ment. Az ajtót nem zárta kulcsra, mert gyorsan kellett lépkednie, hogy ne vessze szem elől a férfit. 

Sok séta után aztán Thomas befordult egy sikátorba. Lexy a szemeteskonténer mögé bújva leste mit csinál. Meglepődött mikor a férfi egy pisztolyt húzott elő a kabát zsebéből, a szája elé kellett kapnia a kezét, hogy ne sikoltson fel. Megijedt. Mégis mit akar azzal csinálni? 

Pár perc múlva meg is kapta a választ, mikor egy fiatal, 18-20 éves fiút látott arra felé lépkedni - Őt szerencsére nem vehette észre, hisz a szemetes takarásában volt - köszönt a férjének, aki valamiről faggatni kezdte. Alexis nem hallhatta miről van szó, mert túl messze volt, de annyira rá tudott jönni, hogy valamit nem fizetett ki neki a fiú. Ebből még baj lehet. - futott át az agyán. Ismeri ő már ahhoz eléggé a férjét, hogy megtudja állapítani ebből semmi jó nem sülhet ki. A következő másodpercek történéseire azonban ő sem gondolhatott. Ezt azért nem képzelte volna. 

Thomas a srác fejéhez tartotta a fegyverét és nemes egyszerűséggel meghúzta a ravaszt. Olyan volt a mozdulat, mintha ezt már jól begyakorolta volna, mintha már rutinból menne neki...

Alexis nyelt egyet és megeredtek a könnyei. Nem bírta vissza tartani őket, hangtalanul sírt aztán mikor férje elhúzta onnan a holttestet, kihasználva a legjobb pillanatot eltűnt onnan. 

Hazafelé menet már zokogott. Végig az a jelenet játszódott le a fejében, amit az imént látott. Csak arra tudott gondolni, hogy a férje egy hidegvérű gyilkos. Egy gyilkos. Neki pedig vele kell egy fedő alatt élnie. Nem bírja ki. Elszökik. Ekkor döntötte el véglegesen, hogy elmenekül, új életet kezd...