Hetedik fejezet

Sziasztok! Mivel most nem volt nagyon sokáig rész ma hoztam még egyet.Jó olvasást!!!

Elrabolva

Alexis és Derek lassan kinyitották a kocsi ajtót és beültek az autóba. Thomas rájuk sem nézett, miután meghallotta, hogy becsapódik a hátsóajtó rálépett a gázra. Végigvezetett a nagyvároson és két-három óra múlva megállt egy erdőség mellett.

- Kiszállás!

Engedelmeskedtek. Thomas elindult be az erdőbe és ők követték. A nap alig sütött át a fák sűrű lomkoronáján. Csak kevés fény volt az erdőben, így Alexis sokszor meg is botlott és csak azért nem kötött ki a talajon, mert Derek elkapta a kezét. Dereknek is nagyon kellett figyelnie a lába elé, hiszen ha nem teszi ő is hamar elterült volna a növényzetben szegény erdei talajon. Thomasnak láthatóan ez nem jelentett gondot. Több méterrel előttük ment gyors tempóban és egyszer sem esett el. Vajon ő tudja hova tart? - kérdezte többször is magától Lexy. Neki mindenesetre fogalma sem volt hol lehetnek, de nagyon szerette volna megtudni. Mégsem merte megkérdezni. 

- Hova vihet minket? - kérdezte Alexis félóra séta után. Most sem figyelt a lába elé és ezúttal Derek sem tudott utána kapni. Lexy elvágódott az egyik fa gyökerében, kezét felhorzsolta és kicsit a térdét is sikerült beütnie, ami utána még jó darabig fájt. Derek lehajolt és felsegítette a lányt. Thomas továbbra is csak ment előre meg sem állt, csak hátraszólt nekik.
- Nézzetek a lábatok elé és ne maradjatok le nagyon!
Mintha az olyan egyszerű mutatvány lett volna! Ha a lábuk elé néznek akkor nem képesek olyan gyorsan menni. Lemaradnak! Azonban ha nem figyelnek egész egyszerűen elesnek a már majdnem teljesen sötét erdőben. Ennek ellenére próbálták tartani a tempót és egymást segítették mikor valamelyikőjük, majdnem elesett. Ezután még háromnegyed órát sétáltak - vagy inkább botladoztak - mire odaértek egy kis faházhoz. Thomas a házhoz tartozó erkélyen állt és egy lámpást tartott a kezében. Dereknek adta azt, majd elővett egy kulcsot a nadrágzsebéből és elfordította a zárban, majd belökte az ajtót és intette a fiataloknak, hogy bújjanak beljebb. Egy körülbelül egy négyzetméteres kis előtérszerűségbe léptek be, ahová a kabátjukat tehették le. Innen egyenesen a konyhába mentek, ami nem volt túl nagy, de egy ilyen házban azért kicsinek sem nevezhették. A falat itt fehérre festették és az ablakokra világosbarna függönyt akasztottak. A fal mentén konyhabútor húzódott, amiben modern konyhai gépeket építettek bele. A helyiség közepén egy nagy tölgyfa asztal állt, mellette hat szék állt. Ide ültek. Alexis és Derek egymás mellé, Thomas velük szemben. A férfi maga elé meredt, valószínűleg gondolkozott mégis hol kezdje. Lexy és a másik férfi, pedig egymás kezét szorongatták. Féltek. Nem tudták mi vár rájuk. Thomas végül hosszú hallgatás után megszólalt.
- Gondolom most meg vagytok ijedve - felnézett. Alaposan megnézte felesége arcát. A nő az asztallapot tanulmányozta. Thomas tekintete ezután Derekre siklott. Ő már rá nézett. Annak ellenére, hogy bátornak mutatta magát, látszott rajta, hogy ő is meg van rémülve. Tudta mire képes a vele szemben ülő férfi, hiszen nemegyszer látta már. Thomas-szal farkasszemet néztek nem akarta feladni, de végül ő nézette el másfelé. Tom elmosolyodott. - Sejtettem.
A férfi várta, hogy megszólaljon valamelyikük, de nem tették. Újra csönd borult a társaságra. Thomas felállt és odalépett felesége mellé. Megsimogatta az arcát. A nő nem mozdult. Olyan volt, mint egy szobor. Derek azonban rögtön mozdult és közelebb húzta magához Alexist. Az ölelésébe zárta a lányt. Thomast ez csak felhergelte és ingerülten kiáltott rá a férfire.
- Azt hiszed bántanám? El tudod képzelni rólam, hogy fájdalmat okoznék neki?
- Simán - Derek a félelem ellenére szemtelenül válaszolt az előbb feltett kérdésekre. Tom felemelte a kezét és pofonvágta Dereket. Végre a nő is megmozdult. Férjére emelte tekintetét.
- Nem teheted ezt! Hagyd békén! - húzta fel a férfit, aki az ütés ereje miatta padlón kötött ki.
- Te maradj ki ebből! - rivallt rá a lányra.
- Mégis miből?
Thomas mérgesen nézett Alexis-re és majdnem megütötte. De most nem azért jött ide, hogy megkínozza őket vagy igen? Még ő maga sem tudta miért hozta őket az erdő kellős közepébe. Még egyszer egy jókora ütést mért Derekre, majd leült a helyére. Lexy leült a padlóra az ott fekvő fiú mellé, akinek az orrából már folyt a vér. Nem gondolta, hogy Thomas ennyire megütötte a férfit. Elszörnyedve nézett fel férjére.
- Te...egy szörnyeteg vagy! - felállt és az egyik ajtó felé vette az irányt. Mielőtt oda érhetett volna a férje elkapta a kezét és jó erősen szorította. Alexis-nek könnyek szöktek a szemébe. - Ez fáj...
Összeszorította a fogát és próbálta figyelmen kívül hagynia fájdalmat, azonban ez nem ment neki. Úgy érezte mindjárt leszakítja a karját. Már éppen készült megpróbálni kiszabadítani a csuklóját, ám ekkor a férfi lazított a szorításon. A nő pedig felnyögött. - Hova készültél?
- Meg akartam keresni a mosdót - hebegte a lány. Thomas eleresztette a kezét és a másik ajtóra mutatott. - Ott van.
Alexis vette egy nagy levegőt, majd kifújta. Elindult a másik irányba. Benyitott azon az ajtón, ahol a fürdőszoba volt. Becsukta maga mögött és lerogyott a földre, miközben a sajgó csuklóját fogta. Behunyta a fejét és végigfutott a mai nap eseményein. Azt hitte, hogy ma majd nyugta lesz. Mekkorát tévedett! És most vajon hol van? Hogy tud innen elmenekülni. Ilyen gondolatokkal állt fel és ment közelebb a mosdókagylóhoz. Megengedte a hideg vizet és a kezét a vízsugár alá tette. Sokkal jobb volt így, de nem tarthatta ott örökre. Tehát kihúzta onnan a karját és lehajolt, hogy megnézze mit rejt a szekrény, ami a fürdőszoba egyetlen tárolója volt. Meglepetésére nem talált benne semmi különöset. Csupán pár törölköző, tusfürdő és szappan, illetve egyéb kozmetikumok lapultak a fehér polcokon. Becsukta a szekrényajtót. Felállt és még egyszer utoljára körülnézett a helyiségben, mielőtt egy vizes kéztörlővel a kezében ki nem lépett onnan. Ezúttal mintha nem történt volna semmi. Derek ugyanúgy feküdt a földön neki háttal. Thomas pedig az asztal mellett ült. Közelebb ment hozzájuk. Letérdelt Derek mellé. Maga felé fordította és ekkor meglátta az arcát. Felsikoltott.

Hatodik fejezet

Sziasztok! Rengeteget késtem a résszel és sajnálom, de sajnos nem igen volt időm írni. Ezentúl azonban valószínűleg már heti, kétheti rendszerességgel tudom felrakni a részeket! 

Remélem tetszeni fog a fejezet! Szerintem nem a legjobb, de hát ez saját vélemény.

Jó olvasást!

Vajon mire készül Thomas?

Nem is sejtette mi vár rá a délután folyamán. Először meglepetten megállt az ajtóban és kérdőn pillantott barátnőjére. - Ők miért vannak itt?

Adria habozott. Nem tudta mégis mit feleljen. Elmondja az igazat? - ötlött fel benne a gondolat, de ezt rögtön elvetette. Nem, nem tudhatja meg miért jöttek ide, ki kellett találniuk valami hazugságot. Lázasan gondolkozott és már nyitott a a száját, hogy elmondja a kis történetet, de még mielőtt megszólalhatott volna a férje - aki épp abban a pillanatban lépett be a nappaliba - megelőzte. 

- Szia Lexy! - köszöntötte mosolyogva a nőt. Alexis felhúzta a szemöldökét.
- Mi folyik itt?
Már másodszorra érdeklődött, de még ekkor sem kapott választ a kérdésére. Mindenki azon törte a fejét mégis mit mondjon neki. Adria ismét meg akart szólalni, de természetesen most sem engedték neki. Talán féltek attól, hogy elmond valamit a barátnőjének. Habár ő sem tudta a teljes igazságot.
- Gyere sétálni - szólalt meg a harmadik férfi aki a helyiségben tartózkodott. Odasétált Alexishez és megrántotta a karját. A lány engedelmeskedett. Nem bírt volna egy szobában lenni azzal a sok ismerősével úgy, hogy ők nem mondanak semmit. Remélte, hogy majd séta közben választ kaphat a kérdésére.
Percekig csendben sétáltak egymás mellett és Lexy félt, hogy ha ez így maradt semmit nem tud meg. Tehát megtörte a csendet.
- Lennél szíves megmagyarázni?
Nem válaszolt. Alexis nem tudta eldönteni, hogy azért nem mert bele van merülve a gondolataiba vagy nem is áll szándékában felelni. Végül azonban - Alexis meglepetésére - megszólalt.
- Mire vagy kíváncsi? - sóhajtott.
- A lényeget mondd! - parancsolt rá a lány. A fiú továbbra is hallgatott. - Most akkor még sem mondasz semmit?
- Igazából nem kéne - jelentette ki egyszerűen.
- Miért?
- Tudod Thomas...nem az az ember akinek mutatja magát. Mikor bent van az irodában tökéletesen megjátssza a kedves, szerethető embert. Ha viszont bármikor máskor látom...hát...a múltkor is épp... - megakadt.
- Nézd, én tudom milyen a férjem. Mit gondolsz otthon, hogy viselkedik?
- Nem tudom. De abban biztos vagyok, ha bármit is mondok neked annak nem lesz jó vége - leült egy padra és szomorúan nézett fel az előtte álló nő szemébe. De a bánatosság mellett Lexy még egy érzést felfedezett a férfi tekintetében. A félelmet.
- Te félsz Thomastól? - tette fel a kérdést. A fiú nem felelt. - Na ne. Derek én nem ilyennek ismertelek. Nem mondod el mert félsz tőle. Csak tudnám miért - ő is helyet foglalt a padon.
- Nem tudod mire képes.
- Hidd el, tudom.
- Pedig nem is sejted - vitatkozott vele Derek egykedvűen.
- Most veszekedni akarsz?
- Nem - el akarta mondani neki, mit kell tennie, hogy megmeneküljön. - Nem vagyok biztos abban, hogy az igazi tervet mondta el nekem. Ő ennél ravaszabb... Ahogy én ismerem nekem sem mondta el a szín igazságot, ami annyit tesz, hogy nem tudok sokkal többet nálad. De abban száz százalékig biztos vagyok, hogy nem maradhatsz a városban, sem az országban. Sőt, ha kedves az életed a kontinensről is elmész. Pár évig minimum távol kell maradnod.
- Miért? - húzta fel a szemöldökét Lex.
- Mert.
- Jó - Alexis felállt és menni készült. Elindult a sétányon, arra fele amerről jöttek. Derek felpattant a padról és követte. Sejtette, hogy Lexy Adriáéknál fog kikötni. Ahol Thomas már várt rá. Alexis sejtette, hogy nem a legjobb ötlet visszaszaladni azonban hajtotta a kíváncsiság. Mielőtt elszököm meg kell tudnom mire készül - gondolta miközben gyorsan szedte a lábát.
- Nem teheted. Nem mehetsz vissza oda - kapott a keze után Derek - Fogalmad sincs mire készül. Inkább menj vissza a házatokba pakolj össze és szökj el - nyaggatta Lexyt, aki csak a fejét rázta - Akkor most azonnal szállj fel a vonatra és menj!
- Vonatra?
- Vagy bármilyen más közlekedési eszközre. A lényeg az, hogy tűnj el innen! - kissé hangosabban mondta ki a kelleténél. A közelükben lévő emberek közül jó néhányan feléjük kapták a szemüket. Legtöbbjük azt hitte csak egy egyszerű pár, akik éppen összevesznek. Azonban volt ott egy ember, aki tudta miről van szó és rögtön a beszállt a kocsijába, majd a fiatalok mellé hajtott és megállt mellettük. Lehúzta a sötétített üveget és kiszólt rajta. - Szálljatok be!
Alexis és Derek lefagytak. Sápadtan bámultak a férfi arcába, de nem mozdultak. Mikor a férfi következő alkalommal megszólalt már csöppet sem volt nyugodt a hangja:
- Befelé!

Ötödik fejezet

Egy kis nyugalom vagy mégsem?

- Miről volt szó? - tette fel a kérdést másodszor is Thomas és Lexy megint csak ugyanazt felelte:

- Semmi különösről. Csak a városban járt és gondolta bejön beszélgetni. Tudod, már régen találkoztunk.

A férfi nem hitt neki, biztos volt benne, hogy Emma elmondta neki a kis kalandjukat. Alexis azonban még sejteni se, sejtette kitől esett teherbe a nővére. Biztos volt benne, Emma sem tudja.

- Mindegy. - legyintett végül Thomas mikor hosszas vizslatás után, nem tudott semmit sem leolvasni felesége arcáról. Végül elhitte neki, hogy ő semmiről sem tud és engedte a lánynak, hogy beljebb menjen a házban. 

Alexis felment a szobájukba. Leemelt egy könyvet találomra a könyvespolcról. Charlotte Brontë: Jane Eyre - olvasta le a borítóról a regény címét. Még tizenévesen olvasta és emlékezett arra is, hogy akkor tetszett neki, ezért úgy döntött újra nekiáll. Kényelmesen elhelyezkedett az ágyon és kinyitotta a könyvet. 

Pár óra olvasás után, azonban megéhezett ezért az éjjeliszekrényre tette regényét és a földszintre ment. 16:35 - olvasta le a falon lévő digitális óráról, ami beleillett a modern környezetbe. 

Egyenesen a hűtőhöz sétált, amit aztán kinyitott és megnézte mit talál benne. Végül arra a döntésre jutott, hogy csinál magának egy szendvicset, tehát vajat, felvágottat, paprikát és paradicsomot tett le a pultra. megvajazta magának a két szelet kenyeret, tett rá felvágottat és zöldségeket is szeletelt rá, majd egy tálra rátéve bevitte a nappaliba. Bekapcsolta a tévét és kapcsolgatott a csatornák közt, hátha talál valami értelmes műsort is. Az egyiken épp egy sorozat ment, melyet néhanapján szokott nézni. Végig nézte az éppen játszódó részt, miközben lassan elfogyasztotta uzsonnáját.

Másnap reggel kipihenten ébredt és mosolyogva kelt fel az ágyból. A fürdőig sétált, már mankó nélkül. Nem akart folyamatosan azzal járni, így úgy gondolta ma anélkül megy el a parkba. Megpillantotta magát a tükörben és sok hét óta most először nem szörnyedt el. Szemei alatt nem húzódtak karikák és jókedve volt. Thomas már elment, egy teljese hónapig nem látja majd... - ez a gondolat boldogsággal töltötte el és már a szökés terve is háttérbe szorult. Pedig most simán elmehetne, senki nem állna az útjában. Most azonban teljesen fel akart épülni, hogy mikor, majd felszáll arra a repülőre, mely egy más kontinensre, egy más országba repíti, akkor újult erővel, egészségesen kezdjen neki az életének és legalább valamivel jobb érzéssel tekintsen vissza a múltra - ami még a jelenje.
Lassan leért a konyhába, ahol elkészítette reggelijét. Az étkezés után kicsit összepakolt és ment felöltözni. Egy melegítőt kapott magára, lábára pedig a sportcipőjét húzta és mehetett sétálni.
Megint csak a Central park felé vette az irányt, amit már megunhatott volna, hiszen évek óta oda járt ha ki akarta kapcsolna egy időre az agyát. Épp az egyik fa hídon sétált át, mikor érezte, hogy rezeg valami a zsebében. A telefonja. Elővette és a képernyőre pillantott, amire igaz barátnője nevét írta ki.
- Szia Adria! - vette fel a telefont.
- Szia! Nem jössz át egy kicsit. Abby már régen látott. - hallotta meg a vonal másik végén barátnője boldog hangját. Kicsit irigyelte is a nőt, hiszen ő mindig mosolyog és ha nincs is minden rendben a családjában ott van neki az alig fél éves kislánya, Abigail. A kis csaj mindig felvidítja. Alexis kicsit hezitált. Átmenjen vagy nem? Végül arra jutott, hogy elmegy.
- Persze, átmegyek. - válaszolta és kinyomta a telefont, majd elindult.
Tíz perc séta után már meg is érkezett, csöngetett. Hamar kinyílt az ajtó és Adri állt ott Abbyvel a kezében. Mosolyogva köszöntötte Lext, majd beinvitálta a házba.
Örömmel lépett be az ajtón egy csajos délutánra számítva. Csalódnia kellett ugyanis nem ez várta.
Mikor a nappaliba megpillantotta férjét és még egy ismerősét, rögtön tudta, hogy nem egy egyszerű délutánnak néz elébe...