Sziasztok! Rengeteget késtem a résszel és sajnálom, de sajnos nem igen volt időm írni. Ezentúl azonban valószínűleg már heti, kétheti rendszerességgel tudom felrakni a részeket!
Remélem tetszeni fog a fejezet! Szerintem nem a legjobb, de hát ez saját vélemény.
Jó olvasást!
Vajon mire készül Thomas?
Adria habozott. Nem tudta mégis mit feleljen. Elmondja az igazat? - ötlött fel benne a gondolat, de ezt rögtön elvetette. Nem, nem tudhatja meg miért jöttek ide, ki kellett találniuk valami hazugságot. Lázasan gondolkozott és már nyitott a a száját, hogy elmondja a kis történetet, de még mielőtt megszólalhatott volna a férje - aki épp abban a pillanatban lépett be a nappaliba - megelőzte.
- Szia Lexy! - köszöntötte mosolyogva a nőt. Alexis felhúzta a szemöldökét.
- Mi folyik itt?
Már másodszorra érdeklődött, de még ekkor sem kapott választ a kérdésére. Mindenki azon törte a fejét mégis mit mondjon neki. Adria ismét meg akart szólalni, de természetesen most sem engedték neki. Talán féltek attól, hogy elmond valamit a barátnőjének. Habár ő sem tudta a teljes igazságot.
- Gyere sétálni - szólalt meg a harmadik férfi aki a helyiségben tartózkodott. Odasétált Alexishez és megrántotta a karját. A lány engedelmeskedett. Nem bírt volna egy szobában lenni azzal a sok ismerősével úgy, hogy ők nem mondanak semmit. Remélte, hogy majd séta közben választ kaphat a kérdésére.
Percekig csendben sétáltak egymás mellett és Lexy félt, hogy ha ez így maradt semmit nem tud meg. Tehát megtörte a csendet.
- Lennél szíves megmagyarázni?
Nem válaszolt. Alexis nem tudta eldönteni, hogy azért nem mert bele van merülve a gondolataiba vagy nem is áll szándékában felelni. Végül azonban - Alexis meglepetésére - megszólalt.
- Mire vagy kíváncsi? - sóhajtott.
- A lényeget mondd! - parancsolt rá a lány. A fiú továbbra is hallgatott. - Most akkor még sem mondasz semmit?
- Igazából nem kéne - jelentette ki egyszerűen.
- Miért?
- Tudod Thomas...nem az az ember akinek mutatja magát. Mikor bent van az irodában tökéletesen megjátssza a kedves, szerethető embert. Ha viszont bármikor máskor látom...hát...a múltkor is épp... - megakadt.
- Nézd, én tudom milyen a férjem. Mit gondolsz otthon, hogy viselkedik?
- Nem tudom. De abban biztos vagyok, ha bármit is mondok neked annak nem lesz jó vége - leült egy padra és szomorúan nézett fel az előtte álló nő szemébe. De a bánatosság mellett Lexy még egy érzést felfedezett a férfi tekintetében. A félelmet.
- Te félsz Thomastól? - tette fel a kérdést. A fiú nem felelt. - Na ne. Derek én nem ilyennek ismertelek. Nem mondod el mert félsz tőle. Csak tudnám miért - ő is helyet foglalt a padon.
- Nem tudod mire képes.
- Hidd el, tudom.
- Pedig nem is sejted - vitatkozott vele Derek egykedvűen.
- Most veszekedni akarsz?
- Nem - el akarta mondani neki, mit kell tennie, hogy megmeneküljön. - Nem vagyok biztos abban, hogy az igazi tervet mondta el nekem. Ő ennél ravaszabb... Ahogy én ismerem nekem sem mondta el a szín igazságot, ami annyit tesz, hogy nem tudok sokkal többet nálad. De abban száz százalékig biztos vagyok, hogy nem maradhatsz a városban, sem az országban. Sőt, ha kedves az életed a kontinensről is elmész. Pár évig minimum távol kell maradnod.
- Miért? - húzta fel a szemöldökét Lex.
- Mert.
- Jó - Alexis felállt és menni készült. Elindult a sétányon, arra fele amerről jöttek. Derek felpattant a padról és követte. Sejtette, hogy Lexy Adriáéknál fog kikötni. Ahol Thomas már várt rá. Alexis sejtette, hogy nem a legjobb ötlet visszaszaladni azonban hajtotta a kíváncsiság. Mielőtt elszököm meg kell tudnom mire készül - gondolta miközben gyorsan szedte a lábát.
- Nem teheted. Nem mehetsz vissza oda - kapott a keze után Derek - Fogalmad sincs mire készül. Inkább menj vissza a házatokba pakolj össze és szökj el - nyaggatta Lexyt, aki csak a fejét rázta - Akkor most azonnal szállj fel a vonatra és menj!
- Vonatra?
- Vagy bármilyen más közlekedési eszközre. A lényeg az, hogy tűnj el innen! - kissé hangosabban mondta ki a kelleténél. A közelükben lévő emberek közül jó néhányan feléjük kapták a szemüket. Legtöbbjük azt hitte csak egy egyszerű pár, akik éppen összevesznek. Azonban volt ott egy ember, aki tudta miről van szó és rögtön a beszállt a kocsijába, majd a fiatalok mellé hajtott és megállt mellettük. Lehúzta a sötétített üveget és kiszólt rajta. - Szálljatok be!
Alexis és Derek lefagytak. Sápadtan bámultak a férfi arcába, de nem mozdultak. Mikor a férfi következő alkalommal megszólalt már csöppet sem volt nyugodt a hangja:
- Befelé!
- Mi folyik itt?
Már másodszorra érdeklődött, de még ekkor sem kapott választ a kérdésére. Mindenki azon törte a fejét mégis mit mondjon neki. Adria ismét meg akart szólalni, de természetesen most sem engedték neki. Talán féltek attól, hogy elmond valamit a barátnőjének. Habár ő sem tudta a teljes igazságot.
- Gyere sétálni - szólalt meg a harmadik férfi aki a helyiségben tartózkodott. Odasétált Alexishez és megrántotta a karját. A lány engedelmeskedett. Nem bírt volna egy szobában lenni azzal a sok ismerősével úgy, hogy ők nem mondanak semmit. Remélte, hogy majd séta közben választ kaphat a kérdésére.
Percekig csendben sétáltak egymás mellett és Lexy félt, hogy ha ez így maradt semmit nem tud meg. Tehát megtörte a csendet.
- Lennél szíves megmagyarázni?
Nem válaszolt. Alexis nem tudta eldönteni, hogy azért nem mert bele van merülve a gondolataiba vagy nem is áll szándékában felelni. Végül azonban - Alexis meglepetésére - megszólalt.
- Mire vagy kíváncsi? - sóhajtott.
- A lényeget mondd! - parancsolt rá a lány. A fiú továbbra is hallgatott. - Most akkor még sem mondasz semmit?
- Igazából nem kéne - jelentette ki egyszerűen.
- Miért?
- Tudod Thomas...nem az az ember akinek mutatja magát. Mikor bent van az irodában tökéletesen megjátssza a kedves, szerethető embert. Ha viszont bármikor máskor látom...hát...a múltkor is épp... - megakadt.
- Nézd, én tudom milyen a férjem. Mit gondolsz otthon, hogy viselkedik?
- Nem tudom. De abban biztos vagyok, ha bármit is mondok neked annak nem lesz jó vége - leült egy padra és szomorúan nézett fel az előtte álló nő szemébe. De a bánatosság mellett Lexy még egy érzést felfedezett a férfi tekintetében. A félelmet.
- Te félsz Thomastól? - tette fel a kérdést. A fiú nem felelt. - Na ne. Derek én nem ilyennek ismertelek. Nem mondod el mert félsz tőle. Csak tudnám miért - ő is helyet foglalt a padon.
- Nem tudod mire képes.
- Hidd el, tudom.
- Pedig nem is sejted - vitatkozott vele Derek egykedvűen.
- Most veszekedni akarsz?
- Nem - el akarta mondani neki, mit kell tennie, hogy megmeneküljön. - Nem vagyok biztos abban, hogy az igazi tervet mondta el nekem. Ő ennél ravaszabb... Ahogy én ismerem nekem sem mondta el a szín igazságot, ami annyit tesz, hogy nem tudok sokkal többet nálad. De abban száz százalékig biztos vagyok, hogy nem maradhatsz a városban, sem az országban. Sőt, ha kedves az életed a kontinensről is elmész. Pár évig minimum távol kell maradnod.
- Miért? - húzta fel a szemöldökét Lex.
- Mert.
- Jó - Alexis felállt és menni készült. Elindult a sétányon, arra fele amerről jöttek. Derek felpattant a padról és követte. Sejtette, hogy Lexy Adriáéknál fog kikötni. Ahol Thomas már várt rá. Alexis sejtette, hogy nem a legjobb ötlet visszaszaladni azonban hajtotta a kíváncsiság. Mielőtt elszököm meg kell tudnom mire készül - gondolta miközben gyorsan szedte a lábát.
- Nem teheted. Nem mehetsz vissza oda - kapott a keze után Derek - Fogalmad sincs mire készül. Inkább menj vissza a házatokba pakolj össze és szökj el - nyaggatta Lexyt, aki csak a fejét rázta - Akkor most azonnal szállj fel a vonatra és menj!
- Vonatra?
- Vagy bármilyen más közlekedési eszközre. A lényeg az, hogy tűnj el innen! - kissé hangosabban mondta ki a kelleténél. A közelükben lévő emberek közül jó néhányan feléjük kapták a szemüket. Legtöbbjük azt hitte csak egy egyszerű pár, akik éppen összevesznek. Azonban volt ott egy ember, aki tudta miről van szó és rögtön a beszállt a kocsijába, majd a fiatalok mellé hajtott és megállt mellettük. Lehúzta a sötétített üveget és kiszólt rajta. - Szálljatok be!
Alexis és Derek lefagytak. Sápadtan bámultak a férfi arcába, de nem mozdultak. Mikor a férfi következő alkalommal megszólalt már csöppet sem volt nyugodt a hangja:
- Befelé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése